Hét arc a tömegből: az „időutazó”, az eltűnt, a hazug és a többiek
2020. szeptember 15. 08:24 Múlt-kor
Korábban
Aki nem volt hajlandó szalutálni Hitlernek
Bizonyára sokan ismerik a híres, 1936-os képet, amelyen több tucatnyi német munkás üdvözli náci karlendítéssel a Führert, ám egyikőjük – a szalutálás helyett – inkább látványosan keresztbe fonja karjait.
Ő volt August Landmesser, aki már 1931-ben belépett a pártba, remélve, hogy majd így munkát tud szerezni. Sikerült is, csakhogy két évvel később beleszeretett Irma Ecklerbe, aki történetesen zsidó származású volt, ami igencsak összeférhetetlen volt a hitleri eszmékkel.
Ahogy az is, hogy 1935-ben megkérte a kezét. Mikor kiderült a „fajárulás”, a Nemzetiszocialista Párt kirúgta tagjai közül a férfit.
Házassági kérelmüket is elutasították a nürnbergi törvényekre hivatkozva. Ezt követően született meg kislányuk, Ingrid 1935 októberében.
A nácikban csalódott Landmesser a hamburgi Blohm und Voss hajóépítő vállalatnál dolgozott, amely 1936. június 13-án új hajót bocsátott vízre.
Az ünnepségre magát Hitlert is meghívták, s míg hívei kiáltották a „Sieg Heilt!”-t, és lelkesen szalutáltak a vezetőnek, Landmesser csak keresztbe font karral állt.
A következő évben Dániába próbált szökni a család, ám a határon letartóztatták őket. A vád rasszgyalázás és fajkeverés volt. A férfit 1938-ban felmentették bizonyítékok hiánya miatt, és arra utasították, minden kapcsolatot szakítson meg a nővel.
Mivel erre nem volt hajlandó, három évre koncentrációs táborba került Börgermoorba. Sohasem látta többé kedvesét és a lányát. A Gestapo a második gyermekükkel terhes Ecklert is letartóztatta, a börtönben kellett megszülnie.
Feltehetőleg a bernburgi eutanázia-központban érte a vég, Landmessert pedig 1944-ben a frontra vitték, Horvátországban hunyt el. Történetüket másodszülött gyermekük, Irene a kilencvenes években írta meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Biblia
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Jézus Krisztus három megjelenését ünnepli a kereszténység vízkeresztkor
- Számos módszerrel igyekeztek kiszámolni Jézus születésének valódi időpontját
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.