Hellenisztikus tornacsarnok romjaira bukkantak Egyiptomban
2017. november 7. 12:37 MTI
A hellenisztikus korszakból származó, nagyjából 2300 éves tornacsarnok maradványait tárták fel a régészek Kairó közelében - jelentette be az egyiptomi régészeti minisztérium.
Korábban
A romokat egy német és egyiptomi szakemberekből álló régészcsapat fedezte fel a Kairótól nagyjából 80 kilométerredélnyugatra lévő Fajjúm oázisbeli Vatfa faluban. Vatfa helyén állt egykor a II. Ptolemaiosz által a Kr.e. 3. században alapított Philoteris nevű ókori település.
A minisztérium munkatársaként dolgozó Ajman Asmavi szerint a most felfedezett tornacsarnok egy hajdanán szobrokkal díszített hatalmas csarnokból, egy étkezőhelyiségből, egy udvarból és egy csaknem 200 méteres versenypályából állt.
A tornacsarnokot tehetős, görögül beszélő emberek látogatták, hogy sportoljanak, írni és olvasni tanuljanak, vagy épp filozófiai témájú beszélgetéseket folytassanak. Cornelia Römer, a misszió vezetője szerint a felfedezés egyértelműen bizonyítja, mekkora hatással volt Egyiptomra a görög életforma, nem csupán Alexandriában, hanem a vidéki területeken is. A Vatfában folyó ásatások 2010-ben kezdődtek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
erotika
- Korántsem voltak mentesek a pajzán hajlamoktól Amerika alapító atyái
- Ez volt a kis kék pirula középkori elődje
- „Csók elején nem érdemes kapkodni!” – szex a Kádár-rendszerben
- Így próbálták pótolni a megfogyatkozott férfierőt a középkorban
- Amerika alapító atyáinak túlfűtött magánélete
- Egészséges erotika – szex a szocializmus évtizedeiben
- Pillantás a szoknya alá: a frivolan hintáztató Jean-Honoré Fragonard
- Erotikus mitológiai ábrázolások harangozzák be a tavaszt a Szépművészeti Múzeum új kamaratárlatán
- Csempészett pornó és topless strandok: egészséges erotika a szocializmusban
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap