Hat kora újkori tanács a jó alváshoz
2019. március 13. 15:52 Múlt-kor
Korábban
A helyes étkezés csodákat művel
A régi idők emberei számára a nyugodt alvás egyik titka gyomruk tartalma volt. Az emberiség azóta tartja magát ébren koffeintartalmú élelmiszerekkel, amióta csak ismeri hatásukat, és már a 17. században azt állította Philippe Sylvestre Dufour francia gyógyszerész, hogy a tea és a kávé kerülendők alvás előtt. Megjegyezte, hogy csak azok számára hasznosak, „akik éjszaka tanulnak”. Azt is tudták azonban eleink, hogy egyes élelmiszerek akár gyógyírként is szolgálhatnak a kialvatlanságra. Elsősorban a fejes salátából készült levest dicsérték annak álmosító hatásáért, és gyakran fogyasztottak forralt bort is altató célzattal.
A kora újkori egészségügyi tanácsadó írások közeli kapcsolatot feltételeztek az egészséges alvás és az egészséges emésztés között. „Az egészség vára” című 1534-es művében Sir Thomas Elyot brit jogász és humanista kijelentette: „Az emésztést jobbá, illetve tökéletesebbé teszi az alvás, a testet kövérebbé, az elmét csendesebbé és tisztábbá, a testnedveket kiegyensúlyozottabbá.”
Sokan úgy gondolták, a megfelelő alvási testhelyzet gyorsítja az emésztést. Az embereknek azt tanácsolták, „jól feltámasztva” aludjanak, megemelt fejjel, hogy testük az emésztőrendszer felé lejtsen, megakadályozandó az étel felöklendezését. Arra is biztatták őket, hogy váltogassák testhelyzetüket az éjszaka folyamán: a jobb oldalra fordulva úgy tartották, könnyebben bejut az étel a gyomorba, az így töltött néhány óra után pedig érdemes átfordulni a hűvösebb bal oldalra, ezzel kiegyenlítve a testhőmérsékletet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse tegnap
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés tegnap
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak tegnap
- Gyökereit kutatva vált Bob Marley azzá, akit a világ ma is ismer tegnap
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 2024.05.10.
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 2024.05.10.
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 2024.05.10.
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 2024.05.10.