Hat évszázados adósság a történelemből, amelyek kamatait még ma is fizethetik
2018. január 16. 13:47
Korábban
A függetlenség ára
A francia forradalommal párhuzamosan a Hispaniola szigetén működő francia gyarmat, Saint-Domingue területén rabszolgafelkelés robbant ki. A lázadás 1804-ben érte el tetőpontját, amikor a felkelők végleg szakítottak a francia fennhatósággal és egy saját államot alakítottak ki – így lett Haiti a történelem egyetlen olyan országa, amelyet egy sikeres rabszolgafelkelés hozott létre.
A fiatal állam azonban komoly külpolitikai problémával volt kénytelen szembenézni: sem az Egyesült Államok, sem az európai országok nem ismerték el függetlenségét. 1825-ben pedig a franciák visszatértek és flottájuk tengeri blokáddal és invázióval fenyegette az egykori gyarmatot. Végül a haiti kormány megegyezett a franciákkal és vállalta 90 millió arany frank kártérítés megfizetését az egykori rabszolgatartók és földbirtokos felé.
Az összeg több mint ötszöröse volt a kis ország éves bevételeinek, így megfizetése több mint egy teljes évszázadot vett igénybe. Az utolsó részletet 1947-ben utalták át. Azóta már többen felvetették, hogy ma már Franciaország tartozna kártérítéssel Haiti felé a „függetlenségi adósság” megfizettetése miatt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
zsidóság
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét
- Svéd és svájci diplomaták is mentették a budapesti zsidóságot
- Megnyílt a Holokauszt 80 emlékév a Dohány utcai zsinagógában
- Sikeres tudós, de sikertelen politikus volt Teleki Pál
- Összetettebb története van a húsvétnak, mint azt először hinnénk
- Végül Svájcban teljesedett ki a híres sorsanalitikus, Szondi Lipót
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap