Háromszor is figyelmeztették a készülő merényletre a jeruzsálemi brit főhadiszállást, mindhiába
2019. július 22. 13:58 MTI
73 évvel ezelőtt, 1946. július 22-én robbantotta fel az Irgun nevű palesztinai földalatti zsidó szervezet a brit hatóságok központi irodáinak otthont adó King David szálloda egyik szárnyát Jeruzsálemben.
Korábban
Az első világháború után, 1920-tól egészen 1948-ig az Egyesült Királyság kapott felhatalmazást, mandátumot az akkori Palesztina irányítására. Az Egyesült Királyság a terület irányítását végző központi irodáit, valamint a brit fegyveres erők főparancsnokságát Jeruzsálem legnagyobb luxusszállodájában, a King David szállóban helyezte el.
Az akkori Palesztina területén zsidó állam létrehozását célul kitűző Irgun nevű cionista szervezet Menáhem Begin, Izrael későbbi miniszterelnökének irányításával, a cionista központi katonai szervezet, a Hagana jóváhagyásával az épület déli szárnyának alagsorában pokolgépet helyezett el, amely robbanásával lerombolta az épület egy részét.
A detonációban 91, különböző nemzetiségű és vallású ember vesztette életét és 46-an megsebesültek. Az áldozatok többsége szállodai vagy brit kormányzati alkalmazott volt, valamint 13 katona, három rendőr és öt járókelő is volt köztük.
A robbanásban 41 arab, 28 brit állampolgár, 17, Palesztinában élő zsidó, két örmény, egy orosz, egy görög és egy egyiptomi halt meg.
A politikai merénylet válasz volt a brit hadsereg korábbi úgynevezett Agatha akciójára, amelynek keretében június végétől a mandátum katonái fegyverek után kutattak és letartóztattak mintegy 2700, Palesztinában élő zsidót.
A házkutatások során olyan dokumentumokat is elkoboztak, amelyek a britek ellen készülő felkelésről tanúskodtak. Ezeket a terhelő iratokat a King Davidben székelő nyomozó hatósághoz vitték, az Irgun ezért határozta el az épületben található irodák megsemmisítését.
Az Irgun nevű szervezet nem akart károkat okozni emberéletekben, ezért egyik tagjuk előzetesen telefonon háromszor is figyelmeztetést küldött a szállodában elhelyezett pokolgépről többek között a hotel telefonközpontjába is, de az üzenetet nem vették komolyan és az épületet nem ürítették ki.
A támadás hatvanadik évfordulóján Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök jogos, katonai célpont elleni akciónak nevezte a történteket, mert szerinte a merénylők - szemben a terroristákkal - nem szándékoztak kárt okozni civileknek.
"Képzeljék el, hogy a Hamász (radikális palesztin szervezet) vagy a Hezbollah (szélsőséges libanoni tömörülés) felhívja a tel-avivi katonai főhadiszállást, hogy pokolgépet helyeztünk el, és ürítsék ki a területet. Nem tesznek ilyet, ez a különbség" - vélekedett az izraeli kormányfő.
A King David szálloda felrobbantása a 20. század egyik legvéresebb merénylete volt, amely szerepet játszott Izrael megteremtésében, mert elősegítette a brit csapatok kivonását az egykori Palesztina területéről.
Izraeli megítélése a mai napig ellentmondásos: elkövetése után mind az Egyesült Királyság, mind az 1946-os Cionista Kongresszus és a Palesztina, majd Izrael zsidókkal való betelepítését célul kitűző Zsidó Ügynökség terroristának minősítette az Irgun nevű szervezetet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap