Hangulatukban alig különböztek a kocsmáktól Shakespeare korának színházai
2022. január 30. 15:54
Korábban
Szórakoztatás felsőfokon
Az előadásokat gyakran maguk a színészek írták, a szövegek szerzői jogát pedig kiadóknak és vállalkozóknak adták el. A műsorok nem tartottak tovább 2 óránál, ezalatt azonban tartalmasan szórakoztak a nézők. Az előadásokban egyszerre volt jelen humor és dráma, szerelmes jelenetek és vérfagyasztó gyilkosságok, a színészek pedig történelmi személyek, mitológiai alakok és bohócok bőrébe bújtak.
A legrangosabb szerepek közé tartoztak a női karakterek: „11-12 éves kisfiúkkal játszatták el ezeket a szerepeket, még ha számunkra nehéz is elképzelni, hogy játszhat el egy gyerek olyan figurákat, mint például Lady Macbeth” – meséli Molinari. „A fiatalokból álló színészcsoportokat valószínűleg folyamatosan kihasználták, a felnőttek között azonban gyakorolhatták a színészmesterséget.”
A színházakban állatviadalokat is tartottak, általában kutyákat eresztettek rá egy megláncolt medvére (amelyet később – ahogy a Rose-nál talált csontok bizonyítják – meg is etettek velük). A szórakozónegyed mai szemmel nézve nem volt túl bizalomgerjesztő: arénák, színházak és kocsmák sorakoztak egymás hegyén-hátán. Talán ez is közrejátszott abban, hogy előadás alatt megszokottá vált az evés-ivás.
Kocsma vagy színház?
Bár a színházakban nem volt toalett, előcsarnok, vagy büfé, cserébe a közeli kocsmákból hatalmas adagokban érkezett a sör és az inasok által felszolgált bőséges étel.
„A Rose feltárásakor talált edények 40%-a konyhai vagy szervírozó tányérokból, 12%-a kancsóból (amiből sört vagy bort kínáltak), 24%-a pedig korsókból és csészékből áll” – magyarázza Bowsher. „Egy 1615-ben kelt levélben az áll, hogy az ale-t (az angolok sötét sörét) fogyasztók hangoskodása volt a leggyakoribb jelenség a színházakban.”
Mindez persze nem segítette a színészek koncentrációját, akik jóformán csak a mimikájukra hagyatkozhattak előadás közben. Az Erzsébet-kori színházak díszlete ráadásul csak a feltétlenül szükséges elemekből állt, a jelmezekre viszont nagy hangsúlyt fektettek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2011
- Az örökség
- Akiknek tényleg a Balaton a Riviéra
- A közös kód
- Budapesti olimpiai álmok: az 1955-ös fiaskó históriája
- A Délvidék megszállása 1941-ben
- Nyugdíjvita a rendszerváltás után, avagy pedikűrollóval a határozatdzsungelben
- A Meidzsi-reform bevezetése a feudális Japánban
- Lengyel középiskola Balatonbogláron a második világháború alatt
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap