2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

„Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!” – Őze Lajos útja a traumáktól Virág elvtársig

2022. április 27. 15:55 Múlt-kor

„Soha nem kértem és soha nem adtam vissza szerepet. Amit rám osztanak, azt megpróbálom megoldani. Én ilyen Jolly Joker vagyok” – nyilatkozta magáról a sokat megélt, a közönség és a szakma által tisztelt színész, Őze Lajos. A „Jolly Joker-szerepig” azonban hosszú és rögös út vezetett.

Őze Lajos
Őze Lajos az az MTV stúdiójában, forgatás közben, 1971 (Kép forrása: Fortepan/ Szalay Zoltán)

Az 1935. április 27-én született Őze Lajosnak nem jutottak könnyű fiatalévek. Egy gyermekkori trauma következtében (nevelőanyja a hátát verte, mert nem akart az éjjeliedényre ráülni) dadogni kezdett, ezért társai kiközösítették.

Hiába volt jó tanuló, nem tudta elmondani a leckét, nem tudott felelni. A közös játékból is kimaradt a gúny tárgyává vált Őze, így számára csak a könyvek maradtak. Gyermekkoráról később így nyilatkozott: „Elkezdtem olvasni szép lassan, halkan, szinte magamban, és akkor a görcs lassan felengedett bennem. Feloldódtam.”

Az olvasás tehát segített, és a h-hang is, amivel elkezdte puhítani a görcsöt a torkában. Őze önmaga logopédusává vált, így lett Károlyból „Khároly”, Tamásból „Thamás” és lassan elindult a beszéd is.

Gyógyulásában nagy szerep jutott az éneklésnek is, a felgyülemlett feszültséget a dalok dúdolásával sikerült kiengednie. Tehetségére, kiváló szavalóképességére a szentesi mezőgazdasági technikumban figyeltek fel tanárai.

A technikumból a Színművészeti Főiskolára vezette az útja, ahol 1956-ban szerzett diplomát. Őze ezután a Miskolci Nemzeti Színház színművésze lett, de 1959-ben újra Budapesten kapott állást; a Nemzeti Színház társulatához szerződött, amelynek 1984-ben bekövetkezett haláláig tagja maradt.

Igazi „Jolly Jokerré” az 1960-as évek végére vált. A Bánk bánban Tiborcot alakította, de Shakespeare-darabokban, a Csongor és Tündében, az Éjjeli menedékhelyben, illetve a kortárs magyar írók, úgy Örkény István, Németh László vagy Sánta Ferenc műveiben is emlékezeteset alakított.

A magyar filmtörténet két kiemelkedő alkotásában, Bacsó Péter 1969-ben forgatott szatírájában, A tanúban és Fábri Zoltán 1976-ban készült Az ötödik pecsét című filmjében is brillírozott. Az előbbiben a rövid szoknyák éber őre, azaz Virág elvtárs, az utóbbiban Gyuricza órás szerepében alkotott maradandót.

A tanúban az ő szájából hangzott el a magyar filmtörténet egyik leghíresebb, szállóigévé lett mondata, miközben lehordta élemedett korú titkárnőjét, akinek csupán a térdéig ért a szoknyája: „Hagyjuk a szexualitást a hanyatló nyugat ópiumának!”

Háromszor nősült, utolsó feleségétől, Thoma Ildikótól két fia született: Őze Gábor operatőr és Őze Áron színész, rendező és színházigazgató.

Töprengő, befelé forduló, maximalista színész volt, akit gyakran gyötört a depresszió. Életének utolsó tizenöt évét a nyirokrák keserítette meg. Testi és lelki fájdalmai miatt sokszor a borban talált enyhülést. Mindezek ellenére 110 százalékon végezte munkáját, amelyet 1970-ben Jászai Mari-díjjal, 1984-ben egy Kiváló Művész-díjjal, a halála után pedig (1990-ben) Kossuth-díjjal ismertek el.

„Mérhetetlenül tisztelem a közönséget, és azért vagyok, hogy arra az időre, amíg megtisztelnek azzal, hogy beülnek, lehetőleg elhitessem velük azt, amit csinálok. Legyen az bármi, és ezért vagyok maximalista önmagammal szemben” – mondta egy interjúban.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Agárdy Gábor és Őze Lajos a Magyar Rádió stúdiójában (Kép forrása: Fortepan/ Szalay Zoltán)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár