Háborús bűnös vagy bűnbak volt a „vad geszti bolond”, Tisza István?
2022. április 22. 10:40 Csernus Szilveszter
Korábban
A vég kezdete
Katonailag a világháború már 1918 augusztusában eldőlt. A nyugati front összeomlani látszott a milliós amerikai hadsereg támadása nyomán.
A Balkánon gyülekező angol-francia-olasz-szerb antanthaderő is támadásba lendült, Burián István közös külügyminiszter békejavaslatát pedig elutasították a nyugatiak.
Szeptember 25-én Bulgária fegyverszünetet kért, 27-én az osztrák birodalomfél pedig készen állt államuk belső átalakítására.
Október 4-én világossá vált Woodrow Wilson amerikai elnök viszontválaszából, amelyet Wekerle miniszterelnöknek küldött, hogy a szövetséges hatalmak nem a Monarchiával, hanem annak utódaival tervezik a békerendezést.
A politikus portréja
Tisza ekkor még hitte, hogy lehetséges Magyarország integritásának fenntartása a status quo alapján, míg az antantbarát Károlyiék ezt csak a demokratikus átalakulással látták lehetségesnek. Tiszának ellenben régi meggyőződése volt, hogy az általános választójog veszéllyel jár.
Október 16-án Károly mint osztrák császár bejelentette Ausztria föderális állammá alakítását, ami ekkor már nem volt elég a cseh, olasz, és lengyel nemzetiségeknek. Wekerle és Burián közbenjárására a császár leszögezte, hogy ez nem érinti a magyar Szent Korona országait.
Magyar részről a kormány és a parlament így megdőlni látta az 1867-es alapokat és kimondta a szimpla perszonáluniót, azaz a dualizmussal való szakítást Ausztriával.
Ám ez inkább a jobb békefeltételek kieszközlése, mint a közjogi kérdés megoldása végett történt. Ezen a napon egyébként Tisza életét egy csütörtököt mondott fegyver mentette meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
6. A trianoni békediktátum és következményei
II. Népesség, település, életmód
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- „Burgenlandért Sopron”– egy szavazás, amely megmásította a trianoni döntést
- Csak mélyítette a szakadékot győztesek és legyőzöttek között a kisantant létrejötte
- Hiábavaló volt a magyar delegáció minden érvelése a trianoni béke feltételeivel szemben
- Így került Erdély 100 éve a románokhoz
- Milyen szerepet játszott Tisza István az 1918-as „nagy összeomlásban”?
- Az orvos, a macskakő és az angol beteg – így írta át egy sikeres műtét a trianoni határokat
- Hat rövid életű állam Magyarországon, amelyet elsodortak a trianoni béke viharai
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.