Függőleges harcmezőn bizonyította rátermettségét Amerika „legcivilebb” katonai alakulata
2021. augusztus 29. 16:42 Múlt-kor
Korábban
Kegyetlen kiképzés és baljós kezdetek
A hadosztály hamar kinőtte Fort Lewist, és új helyszín után kellett néznie. Ez lett a coloradói Camp Hale, ahol 1944 novemberében végül napjainkban is használt elnevezését is megkapta a 10. hegyi hadosztály.
Itt kerültek felszínre a több mint 500 professzionális európai önkéntes és a tiszti állomány közötti súlyos ellentétek: miközben a síelők a kiképzés egyszerűsítésére és módszertanának javítására tettek javaslatokat, a tisztek úgy gondolták, ezzel fittyet hánynak a katonai hierarchiára.
Egy bosszúból különösen kegyetlenre tervezett hegyvidéki gyakorlat során – amelyet utólag Napóleon Moszkva alóli visszavonulásához hasonlítottak – két héten keresztül fagypont alatti hőmérsékletben, erőltetett menetben kellett haladniuk a katonáknak – a résztvevők mintegy negyede szenvedett el súlyos fagyási sérüléseket, illetve szélsőséges kimerültséget. A konfliktus végeredménye az lett, hogy McNair tábornok leváltotta Camp Hale parancsnokát.
A hadosztály első bevetése 1943 nyarán az Alaszka partjai mellett található Aleut-szigeteken történt. Ezek közül kettőt, Attut és Kiskát megszállták a japánok még 1942-ben. A távoli és stratégiailag nem túl jelentős vidékre igen lassan érkezett csupán az amerikai válasz, és az elsőként bevetett gyalogos egységek ugyan visszafoglalták Attu szigetét, de nagy veszteségeket szenvedtek a sarkvidéki viszonyok között.
Ezután megszületett a döntés a 10. hegyi hadosztály bevetéséről, azonban a japánok időközben csendesen elhagyták a szigetet, az amerikaiak tudta nélkül. A partraszállást követően több baráti tüzes incidens volt az egység katonái között, akik távolról japánoknak hitték egymást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2014
- Elhagyott kastély a 19. századi "Chicagóban"
- Rembrandt, a titokzatos
- Híres történelmi csókok
- Ilyen volt Hitler magánélete egy hódolója szerint
- A budai zsidóság az oszmán hódoltság idején
- A Horthy-Hitler-találkozók históriája
- Meghökkentő múltbéli fogások
- A Horthy-kultusz és a magyar zsidóság
- Az életébe került a mexikói kaland Ferenc József öccsének
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis tegnap
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot tegnap
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz tegnap
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek tegnap
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát 2024.09.27.
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek 2024.09.27.
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek 2024.09.27.
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak 2024.09.27.