Fű, fa, virág: a Városliget természeti környezete

A Városliget arculatát alapjaiban határozza meg növényvilága. A 18. században Városerdő nevet viselő kopár, mocsaras terület hasznosítását, parkká alakítását Mária Terézia és II. József idején kezdték meg. Kezdettől fogva törekedtek rá, hogy a növényzet az épített környezettel harmóniát képezve fejlődjön, és ez számos formában megfigyelhető volt a Liget története során.

Sétányok és korzók

Ha a Liget fái mesélni tudnának, kalandos történeteket hallhatnánk utazásaikról. Többen közülük évtizedekig máshol éltek, felnőtt korukban kerültek mai helyükre. Már József nádor idejében is voltak faátültetések, de a földalatti vasút meghosszabbításakor is számos fa áttelepítéséről gondoskodtak a kertészeti szakemberek. Az egykori Városerdő közparkká alakítása is azzal vette kezdetét, hogy 1817-ben faiskolát létesítettek a területen, ahol felnevelték a Nebbien Henrik (1779–1841) tervei szerint később szétültetett facsemetéket. A Királyi Szépítő Bizottság vezetője, József nádor (1776–1847) alcsúti és margitszigeti kertészetéből adományozott csemetéket, magvakat a városligeti faiskola megalapításához.

A fák hasznosításáról ebben az időben praktikusan gondolkodtak. József nádor 1830-ban kivágatta a Városligethez vezető fasor összes nyárfáját a rendkívüli hideg tél miatt és az így nyert fűtőanyagot szétoszttatta a szegények között. Kárpótlásul a következő évtizedekben rengeteg facsemetét adományozott a Városliget fásítására. A Városligeti fasor gyarapításához 181 vadgesztenyefát hozatott 1845-ben alcsúti birtokáról.

A virágok kultusza is hasonló méreteket öltött a 19. század második felében, mint napjainkban. Az 1885-ös Országos Általános Kiállításra felépült az Iparcsarnok, amely előtt kialakították az első nagyvárosi jellegű ligeti sétaparkot, látványos virágágyásokkal, szökőkúttal, zenepavilonnal. Magán a kiállításon önálló pavilonban kapott helyet a virág- és zöldségbemutató, mely szép sikert aratott. Ifjabb Emich Gusztáv zoológus kezdeményezésére ugyanebben az évben alakult meg az Országos Magyar Kertészeti Egyesület. A kertészeti kultúra fejlesztése jegyében az egyesület 1886-tól rendszeresen szervezett virágkiállításokat a Városligetben is.

A bécsi Prater Blumenkorsoinak mintájára a Városligetben is rendeztek látványos, tavaszi virágkorzókat. Első alkalommal 1893. május 20-án vonultak fel a ligeti korzón az arisztokrácia és ismert fővárosi személyiségek virággal gazdagon díszített fogatai. A Stefánia út két oldalán mintegy 35 ezer fős közönség gyűlt össze. Az elegáns úrihölgyek – külön látványosságként – az erre az alkalomra épített tribünökön foglaltak helyet. A Vasárnapi Újság így számolt be a rendkívüli eseményről: „A korcsolyacsarnok előtt húzódó félkörben állott fel a gyönyörűen díszített kocsik hosszú sora. Négy órakor a főrendező intésére megkezdődött a korzó. A kocsik lassú ügetésben haladtak egymás után a Stefánia úton az István útig, honnan visszafordultak és megkerülve az ártézi forrás környékét ismét visszatértek. Így ment ez a keringés másfél órán át szakadatlanul. Körülbelül 500 kocsi vett részt a korzóban. A hölgyek mind elegáns öltözékben foglaltak helyet, aranyos kosárkákkal, melyekből a virágokat szórták. A fővárosi élet ismert alakjait a közönség mindig megéljenezte, s a kedvelt művésznők fogatába szívesen dobálta az apró bokrétákat.”

Az 1870–1876 között kiépített Sugárút (mai nevén: Andrássy út) az Aréna utat (ma: Dózsa György út) keresztezve érte el a Városligetet. Az Aréna úton túli sugárúti szakaszt, az Andrássy út kiszélesedő torkolatát elődeink a Liget területének tekintették. A kertészek ennek megfelelően, a park többi részéhez hasonlóan gondozták. Az Andrássy út ligeti becsatlakozása egyébként sem számított főbejáratnak. Akkoriban a Városliget főkapuja a Rondó volt. Az Andrássy út torkolatából jobbra elágazó, kockaköves Stefánia út, amelyet 1872–1875 között építettek ki (a Városligeten belüli szakaszát pedig 1882–1885 között), szintén a régi, még Nebbien Henrik által kijelölt főbejárat felé kanyarodott. A Rondót érintve haladt át a Ligeten a lóversenytér felé.

A Schickedanz Albert (1846-1915) által tervezett Műcsarnokot a Vasárnapi Újság 1896-ban így mutatta be: „A nyugodt és derült épület nagyon illik az eleven zöld lombok közé.”  Valóban, a nyerstéglával burkolt, meleg hatású falak, a színes pirogránit díszítmények remekül mutattak a természetes környezetben. A tó város felőli oldala, ahová a Műcsarnok felépült, akkoriban még szerves része volt a Városliget fás-ligetes zöldterületének.

A Városliget kertészeti aranykora az 1900-as évek elején köszöntött be. A harmadik jelentős budapesti főkertész, az 1912-1930 között működő Räde Károly (1864–1946) nevéhez fűződik a városligeti közpark 20. századi szerkezetének kialakítása. A jelentősen megnövekedett forgalom miatt kibővítette és átrendezte a Városliget közúti hálózatát és sétányait. Tágas, pihenésre alkalmas pázsitfelületeket létesített, játszótereket alakított ki a gyermekeknek. A látogatott helyekre szép látványt nyújtó tulipánfákat és díszalmafákat telepített. A park megújult arculata jól illett a Liget vidám, nyüzsgő élethez.

A változékony huszadik század

1904. május 3-án napsugaras, derűs időben nyílt meg a virágok kiállítása, melyet Ilsemann Keresztély (1850–1912), a főváros kertésze rendezett a Műcsarnokban és környékén. A tavaszi virágkiállítás olyan nevezetes eseménynek számított, hogy megnyitására az épp a magyar fővárosban tartózkodó Ferenc József is ellátogatott. Fogadására természetesen összegyűltek az előkelőségek: miniszterek, arisztokraták, az előkelő társaság hölgytagjai sorakoztak fel a király tiszteletére a Műcsarnok lépcsőjén. Miközben érdeklődéssel végignézte a kiállítást, számos kérdést intézett a főkertészhez, sőt, a Vasárnapi Újság tudósítója a szélesebb közönség számára is közreadhatta az alábbi királyi szavakat: „Szívesen jöttem el a kiállításra, mert a virágokat magam is nagyon szeretem!”

Miután a Műcsarnokkal szemben 1906 decemberében megnyitották a Szépművészeti Múzeumot, amelyet Schickedanz Albert és Herczog Fülöp tervezett, 1909-ben az új épület előtti területet is parkosították. Az így létrejött ikerpark mindkét oldalán egy-egy szökőkutat is elhelyeztek. Középen ekkor már állt a Millenniumi emlékmű oszlopsora, igaz, még a királyszobrok nélkül. A lovasfogatok és a még ritkaságnak számító automobilok a középen szabadon hagyott, széles sétányon, Gábriel arkangyal szobrát megkerülve jutottak el a Városligeti-tó hídjához.

Az évtizedeken át szépen gondozott parkot 1938-ban szüntették meg végleg, amikor a teret az Eucharisztikus Kongresszus miatt átépítették. Mintegy száz méter szélességben lekövezték, hogy a központi rendezvényre érkező százezres tömegnek helyet biztosítsanak. Az újabb nemzedékek már ebben a kövezett formájában ismerték meg a teret, mely a díszburkolattal is megkapó látványt nyújt a tó és a hatalmas park szomszédságában.

A második világháborút követő évtizedekben váltakozó intenzitással gondozták a Liget virágágyásait, de a 20. század elejének kertészeti aranykora egészen a legutóbbi időkig nem tért vissza. Az utolsó, átfogó kertépítészeti átalakítást a BNV elköltözése után, az 1970-es évek második felében valósította meg a Főkert. Nőtt a parkosított területek aránya, rendezték a Széchenyi Fürdő előkertjét is. A rondó állapota viszont az 1980-as évekre jelentősen leromlott. Eltűntek a virágágyások, helyükön egyszerű gyepes rét maradt.

A nagyobb méretű, idősebb fák átültetésével a 19. században csak egészen különleges esetekben foglalkoztak. Egyrészt nem voltak ehhez megfelelő eszközök. Másrészt a sokféle célra hasznosítható fákat becsülték ugyan, de pótolhatónak tartották őket. Természetes volt az idősebb egyedek kivágása és helyükre új csemeték ültetése, melyeket azután folyamatosan locsoltak, gondoztak. Ezért is látható csupa fiatal fa a 19. század végi, 20. század eleji képes levelezőlapokon az új épületek körül. A két világháború között azonban már nem volt idegen az értékesebb fák átültetésének gondolata a kertészek körében az igényesen gondozott kertekben, parkokban. Ezek közé tartozott az Állatkert is, melynek akkori főkertésze, Király Lajos az 1930-as években már rendszeresen helyezett át kisebb-nagyobb fákat és cserjéket az állatkerti park területén.

A magyarországi faátültetések az 1960-as években vettek nagyobb lendületet, amikor a fővárosban és vidéken is számos régi lakónegyedet felszámoltak. Az új városrészek és a házgyári építésű lakótelepek parkosításához rengeteg növényre volt szükség, viszonylag gyorsan. Mivel a faiskolák csak szabadgyökerű, fiatal csemetéket forgalmaztak, a Fővárosi Kertészeti Vállalatnál végzett, tudományos igényű kutatások és kísérletek nyomán, az 1960-as évek közepén megkezdődtek az „üzemszerű idősfa telepítések”.

Az utóbbi időben ismét kedvező változások tapasztalhatók. A Mezőgazdasági Múzeum felélesztette és gondosan ápolja a ligeti virágkiállítások 130 éves hagyományát. A Liget Projekt nyertes tájépítészeti tervpályázata növelte a kiültetett virágok mennyiségét az elmúlt években. Többek között egy látványos rózsakertet hoztak létre az Olof Palme Ház új főbejárata előtti területen.

Bercsek Péter okleveles kertészmérnök, aki maga is részt vett a faátültetési programban, 2013-as Átültetett fák a budapesti parkokban címmel közreadott tanulmányában így emlékezett vissza az áthelyezett idősebb fák tömeges megjelenésére a főváros parkjaiban: „A főváros zöldterületeit gondozó Fővárosi Kertészeti Vállalat parképítő, parkfenntartó és műszaki részlegeinek együttműködésével az 1960-as, és az 1970-es években, a fővárosi parkokban kb. 2.000 db fát telepítettek új helyükre. A kényszerű mentés lehetőséget teremtett a parkok és az épülő lakótelepek földlabdás fákkal történő kiegészítő fásítására. 500 db átültetett fán végeztünk kísérleteket és megfigyeléseket. Három éven keresztül víz és tápanyag utánpótlás segítette fejlődésüket, amit a hajtásnövekedés mértéke alapján értékeltünk.” (x)