Freskótöredékek és oszlopmaradványok is előkerültek a Tolna megyei római településről
2016. május 23. 10:00 MTI
Iovia római kori település részleteit tárták fel régészek a Tolna megyei Szakcs mellett, az ásatáson freskótöredékek, épület- és oszlopmaradványok kerültek felszínre. A települést, amelynek nyomait már az 1890-es években megtalálták, 2000-ben légi felvételekkel azonosították, a helyszínen pedig most először végez ásatást a Pázmány Péter Katolikus Egyetem régészeivel és hallgatóival - mondta Bertók Gábor ásatásvezető régész.
Korábban
A korábbi légi fotók alapján egy városias település képe tárult fel, amelynek területe 600-szor 600 méter volt, a falakon belül mintegy tíz nagy épület és egy legalább 270 méter hosszú kettős oszlopsor rajzolódott ki. A felvételeket később talajradaros és magnetométeres kutatással egészítették ki - tette hozzá.
A kutatók most két árkot nyitottak. Az egyik, 10-szer 15 méteres szelvény a település központjának nyugati kapuját tárta fel, ahol a terület nyugati zárófala, kapupillére és a falakon kívül futó porticus két pillére állt; ott 4. századi pénzérméket találtak. A másik, 5-ször 10 méteres árokban két vakolt falszakaszt ástak ki. A római kori réteg felett egy, a középkori Veperd községhez tartozott temető sírjai fekszenek. A kutatóárokból 2-3. századi kerámiatöredékeket, a sírok földjéből pedig több mint ezer freskótöredéket hoztak felszínre. Ebből ítélve az épület gazdagon lehetett díszítve - mondta a régész, megjegyezve, hogy jellegzetessége volt a településnek a korabeli észak-afrikai vagy szíriai városokéhoz - például Palmüráéhoz - hasonló oszlopsoros utca is.
Mint mondta, egy 3. századi forrás említ egy Sopianae-tól 32 mérföldre lévő, Iovia nevű helyet, egy másik, 5. századi forrás pedig egy Iovia nevű katonai erődítményt. Utóbbit a közeli Alsóhetény mellett azonosították. Lehet, hogy az erőd a most kutatott településről kapta a nevét. "Iovia első ránézésre egy város típusú település lehetett fórumszerű térrel, bazilikával, egy oszlopsoros utcával, több utca nyomát azonban eddig nem tudtuk azonosítani. A központi épületcsoport kissé olyan, mintha lett volna egy főúri vagy császári villa, amelyet a talán 3. század végén egy városinak szánt település magjaként bővíteni kezdtek, de nem fejezték be. A reprezentatív részeket megépítették, de nem népesülhetett be" - jellemezte Ioviát a régész.
Úgy vélte, a központi épületcsoport keleti része, ha önmagában vizsgáljuk, a szabadbattyáni palotával mutat szerkezeti és méretbeli hasonlóságot. Ettől kissé keletre egy fürdőszerű épület márványtöredékei a földfelszínen is megtalálhatók; a központ nyugati felén lévő két 80-szor 25 méteres épület gazdagon díszített voltát pedig az ott előkerült márvány- és porfirtöredékek is bizonyítják. A kutatás az épületek földradaros felmérésével és további ásatásokkal folytatódik, augusztusban pedig restaurátorok fogják felszedni és konzerválni a nagyobb felületen egyben maradt falfestménytöredékeket - mondta Bertók Gábor.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap