2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Franciának tekintette a katolikus hitre áttérő indiánokat a hugenották üldözője

2024. augusztus 12. 18:05 Múlt-kor

Alexandre Dumas világhírű regényében, A három testőrben Richelieu bíboros a hatalommániás, intrikus gonosz megtestesítője, aki céljai elérése érdekében nem válogat a tisztességtelenebbnél tisztességtelenebb eszközökben. Pályafutását azonban érdemes ennél jóval árnyaltabban szemlélni. Amellett ugyanis, hogy a bíboros valóban nem riadt vissza a mai szemmel nézve már meglehetősen kegyetlennek ható, a korban azonban elfogadott intézkedésektől, az 1624 és 1642 közötti, Richelieu és XIII. Lajos együttműködése által meghatározott időszakot joggal nevezhetjük a francia történelem egyik aranykorának. Az uralkodó és minisztere az abszolút királyi hatalom megerősítése érdekében sikerrel szállt szembe a hugenották és a főurak lázadásaival, eközben pedig Richelieu zseniális diplomáciai érzékének köszönhetően Franciaország Európa vezető hatalmává emelkedett.

Richelieu
A sokarcú Richelieu Philippe de Champaigne festményén

Kettétört katonai karrier

Armand Jean du Plessis a középnyugat-franciaországi Poitou-ban született egy ötgyermekes kisnemesi család harmadik fiaként.

Édesapja III. Henrik és IV. Henrik oldalán is harcolt a Franciaországot a 16. században lángba borító vallásháborúkban, és végül ez hozta el a végzetét is.

A kis Armand Jean mindössze ötéves volt, amikor édesapja meghalt, rengeteg adósságot hagyva családjára. A katonai pályára szánt félárva kisfiút 9 évesen Párizsba küldték, hogy a Navarrai Kollégiumban tanuljon. Armand Jean katonai képzésben is részesült, ám ezt a későbbiek során nem kamatoztathatta, mivel testvére keresztülhúzta számításait.

Alphonse-Louis du Plessis ugyanis hiába volt a poszt várományosa, visszautasította a családnak alanyi jogon járó luçoni püspöki címet, hogy karthauzi szerzetesnek álljon. Ha Alphonse-Louis nem dönt úgy, hogy a félremete életmódot választja, Armand Jean du Plessis neve talán fel sem bukkant volna a történelemkönyvek lapjain, és Franciaország története is másképpen alakul.

Mivel azonban a családból valakinek be kellett tölteni a tisztséget, az ifjúnak nem maradt más választása: papi pályára kellett lépnie.

A fiatal Armand Jean ekkor még korántsem csak az egyházi pályafutás járt az eszében, aminek meg is lett az eredménye: húszéves korában kankóval (tripperrel) kezelték, de betegsége nem gyakorolt hosszabb távon negatív hatást egészségi állapotára.

1606-ben például minden további nélkül Rómába utazhatott, hogy V. Pál pápa hozzájárulását kérje püspöki kinevezéséhez, mivel túl fiatal volt a pozíció betöltéséhez.

Az egyházfő – aki a legenda szerint megjegyezte, hogy a fiúból nagy gazember lesz – nem gördített akadályt kinevezése elé, így Armand Jeant 1607-ben, mindössze 22 évesen Luçon püspökévé szentelték.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. ősz: 1944 – A szégyen éve
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Richelieu bíboros bemutatja a festő Poussin-t XIII. Lajos királynak Jean Alaux 1832-es festményénPeter Paul Rubens: IV. Henrik apoteózisa és Medici Mária régensségének kikiáltása, 1610. május 14.La Rochelle feladása egy 17. századi festményenMichel de Marillac pecsétőrRichelieu bíboros Philippe de Champaigne festményén, 1636.Richelieu bíboros mumifikált feje a Le Journal Illustré című hetilap illusztrációján, 1866.
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár