Főzni ment a sarkvidékre, egyedül élte túl az expedíciót a női Robinson Crusoe
2020. szeptember 24. 17:55 Múlt-kor
Korábban
Optimizmusból kétségbeesés
1921.szeptember 9-én a csapat, amely időközben hajót cserélt, Ada Blackjackkel egyetemben a Silver Wave fedélzetén kifutott Nome kikötőjéből. A „földfoglalók” szűk egy hét alatt elérték a Vrangel-szigetet. A csapat első benyomásai a szigetről szívderítőek voltak, és eltértek a köztudatban elterjedt véleményektől.
A kopár, kietlen világ helyett a partra szállókat a sziklás felszínt beborító zuzmó- és mohatenger, továbbá viszonylag kellemes időjárás fogadta. Crawford és emberei a megbeszéltek szerint kitűzték a brit zászlót a szigetre, és mellé egy kiáltványt is elástak, amelyben megfogalmazták Őfelsége V. György király igényét a kedélyes arcát mutató földdarabra.
Az első hónapokban a csapat tele volt optimizmussal. Miután felépítették a táborukat, kialakítottak egy rutint. Köveket és állatokat gyűjtöttek, feltérképezték a szigetet, a hosszú estéket pedig szerencsejátékkal és olvasással töltötték. Egyes műveket többször is elolvastak, szinte már kívülről fújták a történeteket.
Az újdonsült szigetlakók Stefansson ígéretét, miszerint az utánpótlás egy ellátmánnyal megrakott hajóval érkezik nyáron a szigetre, készpénznek vették, így egyáltalán nem törekedtek arra, hogy spóroljanak a készleteikkel, amelyet elejtett vadállatok húsával egészítettek ki. Blackjack mindenből ételt készített: bagolyból, sirályból, rókából, de a fókazsírban megsütött jegesmedve steak volt a legkelendőbb.
A táborbéli víg napok azonban szép lassan véget értek, a hangulat rosszabbra fordult, amint beköszöntött a sarki tél, a maga 61 napos sötétségével. A folytonos honvággyal küszködő Blacjkjack, akit a tábor körül ólálkodó jegesmedvék halálra rémítettek, már régen megbánta döntését.
A nőt egyre inkább zavarták táborlakó férfiak hangulatváltozásai és érzelmi kitörései. Knight nem sok szimpátiát mutatott a fiatal Ada szenvedési iránt. Naplójában így ír erről: „Nem igazán kellemes egyikünknek sem, hogy körülöttünk lebzsel egy vinnyogó fehérnép, aki nem akar dolgozni és még az ételünket is megeszi.”
Bármennyire nehézre fordult is a sorsuk, a csapatot az éltette, hogy ha nyárig kitartanak, akkor befut Stefansson hajója, új emberekkel, friss készletekkel és levelekkel otthonról. „Addig nem borotválkozom és nem öltözöm át, amíg Stefansson úr és emberei meg nem érkeznek” – jegyezte le fogadalmát Galle. A csapat tagjai serényen figyelték a jégmezőt és árgus szemmel lesték annak megváltozását, amely az évszakváltás előhírnöke volt. Nem tudhatták, hogy a várva várt hajó soha nem fog megérkezni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában 11:20
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot 09:50
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric 09:05
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap