Filmet készít Whitney Houston életéről a Bohém rapszódia forgatókönyvírója
2020. április 24. 14:45 MTI
Whitney Houston életéről készülő játékfilmen dolgozik a négy Oscar-díjjal jutalmazott Bohém rapszódia forgatókönyvírója, Anthony McCarten a fiatalon elhunyt sztár hagyatékát gondozó Whitney Houston Estate támogatásával.
Korábban
Az I Wanna Dance with Somebody című dráma Houston sztárrá válásának útját mutatja be, de őszintén szól majd a szupersztársággal járó terhekről is - fogalmazott Clive Davis zenei producer és a Primary Wave Music a szerdán kiadott közleményben.
Páratlan karrier
Davis hangsúlyozta, hogy személyesen végigkísérte az énekesnő pályáját tinédzser kora utolsó éveitől korán bekövetkezett haláláig, de Houston életének valódi történetét még nem láthatta a közönség. McCarten forgatókönyve viszont igyekszik majd teljes képet rajzolni a kivételes tehetségű díváról.
Houstonnak 25 éves énekesi pályafutása alatt több mint 200 millió lemeze kelt el, hat Grammy-díjat nyert, és két Emmy-díjat is átvehetett 2012-ben bekövetkezett halála előtt.
McCarten Oscar-jelölést kapott A mindenség elmélete, A legsötétebb óra és A két pápa című filmek forgatókönyvéért.
A Houston-film rendezésére Stella Meghie kapott felkérést, akinek The Photograph című romantikus filmjét idén mutatták be.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. világháború
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Először még sikerült megmenekülnie a hamis iratokkal Adolf Eichmannak
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.