Férje haláláért is bosszút állt a németek ellen küzdő francia ügynöknő, Violette Szabo
2025. március 5. 14:20 Múlt-kor
Korábban
Maradt idő a vásárlásra is
Violette Szabót az SOE F szekciójához osztották be. Első akciójára többszöri halasztás után került sor. 1944. április 5-én végül ledobták őt, valamint a társát, Philippe Liewert a franciaországi Cherbourg közelében. A Salesman (Eladó) névre hallgató sejt keretében működtek, amelyet Liewer szervezett, és amelyben Szabo a futár szerepét töltötte be.
Mivel Liewert plakátokon körözték Rouenban, oda helyette Violette utazott el rendszeresen. A legfontosabb feladatául azt kapta, hogy mérje fel, mekkora károkat okozott a német elhárítás a már kiépített francia hálózatnak. Miután kiderült, hogy túl sokan lepleződtek le, az akciónak tulajdonképpen vége szakadt, ám Violette Szabo azért még értékes információkat gyűjtött lehetséges bombázási célpontokhoz.
Rádióhasználatot tanuló francia ellenállók, 1942.
Emellett arra is maradt ideje, hogy Párizsban bevásároljon a lányának, magának és az édesanyjának. 1944. április 30-án tért vissza egy rázós utat követően, ugyanis az őt szállító gépet a német légvédelem eltalálta.
1944. június 8-án egy újabb küldetés következett, amelyben azt a feladatot kapták, hogy hangolják össze a helyi ellenállók működését. A négyfős csapatot Liewer vezette. Nem kizárt, hogy Szabót az eleve sérült bokája ismét cserben hagyta a landolásnál, és kificamította. Miután a brit csapat azt tapasztalta, hogy a francia ellenállók szervezettsége finoman szólva nem felelt meg annak, amit elvártak tőlük, Liewer elküldte Violette-t egy aktívabb csoporthoz, amelyet Jacques Poirier vezetett.
Június 10-ig tevékenykedett náluk, amikor is végül kocsiba szállt egy helyi ellenálló vezető, Jaques Dufour és egy másik ellenálló, Jean Bariaud társaságában. Liewer figyelmeztette Szabót, hogy inkább biciklivel közlekedjen, mivel a németek megtiltották a kocsi használatát a franciáknak a D-nap után, ám ő nem hallgatott rá. A jármű hamar feltűnt az útakadályt felállító németeknek. Bariaud-nak sikerült elmenekülnie, és végül ő értesítette Violette Szabo társait.
Violette Szabo egy 1944-ben készült fényképen
Hogy pontosan miként fogták el, arról ellentmondó források és visszaemlékezések maradtak fenn. Dufour ötven méterre fékezett a németektől, és tüzet nyitott. Szabo csatlakozott hozzá, és egyes források szerint több németet is megölt. (A német jelentésekben nem maradt nyoma halálos áldozatoknak, míg egy másik beszámoló szerint a németek egy helyi nőt tévedésből lőttek le a tűzharc során).
Szabo és Dufour előbb egy búzamezőben rejtőzve menekültek, később egy dombon lévő erdő felé siettek, hogy ott találjanak fedezéket. A rohanás során Szabo elesett, és csúnyán kificamította a bokáját. Bár Dufour tovább vitte volna, Violette ezt visszautasította, és fedezettüzet biztosított a társának. Egészen addig lőtt, amíg ki nem fogyott a lőszerből, de ez is elegendőnek bizonyult ahhoz, hogy Dufour egy közeli csűrben menedéket találjon.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


Titanic
- Nyugalomban várja végzetét az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic roncsa
- Halaszhatatlan üzleti tárgyalás miatt nem szállt fel a Titanicra a drótnélküli távíró feltalálója, Guglielmo Marconi
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Már az ókorban is használták a fájdalom ellen az aszpirin összetevőjét 09:05
- Kincsekkel teli sírok, monumentális kőkoporsó és senki sem tudja kik voltak ők 08:13
- Az első világháború hozta el a nők egyenjogúságát tegnap
- 10 érdekesség a bankrablások történelméből tegnap
- Ortodox papnövendékből kegyetlen diktátorrá vált Joszif Visszarionovics Sztálin tegnap
- Közügy lett a gyerekvállalás a Kádár-korszakban tegnap
- Vulkáni jelenségnek köszönhetően került a felszínre egy római luxusvilla tegnap
- Férje haláláért is bosszút állt a németek ellen küzdő francia ügynöknő, Violette Szabo tegnap