2024. nyár: Hírhedt emberrablások
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Feltárul az SS egyetlen brit földön működtetett koncentrációs táborának története

2020. április 3. 10:54 Múlt-kor

Sylt újrafelfedezése

Tanulmányukban Sturdy Colls és csapata tárgyi bizonyítékát is találta a tanúk által leírt durva körülményeknek.

Feltérképezték a tábor barakkjaiból megmaradt sekély gödröket, amelyek az alapvonalaikat mutatták – ezek alapján igazak a túlzsúfoltságról szóló leírások, egy-egy rabra kevesebb mint másfél négyzetméter terület jutott.

A mindent beborító növényzet ritkítása közben a régészek megtalálták a rabok latrináit is. Virtuális valóság szoftver segítségével a csapat pontos rekonstrukciót tudott készíteni a táborról, amelyen tisztábban látszanak a szabad szemmel a nyomokból is nehezebben kivehető részletek. Ilyen például az föld alatti járat, amely a táborparancsnok házát kötötte össze a táborral.

A régi légifelvételek segítségével a kutatók azt is követni tudták, a Lager Sylt mérete és biztonsági felszereltsége mennyire drasztikusan megnövekedett, miután 1943-ban koncentrációs táborrá minősítették át.

Az SS például láthatóan fontosnak tartotta az impozáns őrtornyok és szögesdróttal felszerelt kerítések telepítését, amelyek vélhetően nagy pszichológiai hatással voltak a rabokra.

„Voltaképpen semmi szükség nem lett volna ezekre a dolgokra, mivel a tábor egy kicsiny sziget egyik sarkán helyezkedett el, aknamezőkkel körülvéve” – mondta Sturdy Coll. „Nem lett volna egyik rabnak sem hová menekülnie.”

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. nyár: Hírhedt emberrablások
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
12 450 ft 9 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
A Lager Sylt bejárata napjainkban (kép forrása: Flickr)Kép forrása: blogs.staffs.ac.ukA kapun lévő emléktábla (kép forrása: Flickr)A táborról 1945-ben, a sziget felszabadulása után készült fotó (kép forrása: livescience.com / Antiquity Publications Ltd / Trustees of the Royal Air Force Museum)A táborról 2017-ben összeállított kép (kép forrása: nationalgeographic.com / Centre of Archaeology, Staffordshire University / Antiquity Publications Ltd.)
Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár