Feltárták a nemrég felfedezett 3700 éves piramis sírkamráját
2017. május 11. 14:31 MTI
Feltárták a sírkamráját annak közel 3700 éves piramisnak, amelynek maradványait április elején találták meg Kairótól délre, a dahsúri nekropoliszban - jelentette be szerdán az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium.
Korábban
"A sírkamrát borító kövek elmozdítása után a régészcsoport felfedezett egy faládát, rajta három hieroglifasorral, amelyek az elhunyt védelmét szolgálták" - mondta Adel Okasa, a munkálatok vezetője.
A ládán, amely egykor négy kanópuszt, vagyis az elhunyt belső szervei tárolására szolgáló edényt tartalmazott, valószínűleg egy 13. dinasztiabeli uralkodó, Emnikamaw lányának a neve szerepel. Az uralkodó piramisa 600 méterrel arrébb fekszik.
A minisztérium közleménye szerint a faládában megtalálták az elhunyt becsomagolt máját, gyomrát, beleit és tüdejét is. A régészek egy szarkofág maradványait is feltárták, ám az rendkívül rossz állapotban került elő. Az ásatási munkálatok folytatódnak.
A piramisra a 4. dinasztia (Kr.e. 2613-2494) első uralkodója, Sznofru fáraó tört falú piramisától északra bukkant rá egy egyiptomi régészcsoport. A szakemberek szerint a rendkívül jó állapotban fennmaradt temetkezési építmény a 13. dinasztia idejéből, több mint 3600 évvel ezelőttről származik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap