Szerelmes uralkodók

Fáraókori ácsműhelyre bukkantak Egyiptomban

2017. november 27. 10:28 MTI

Egy ácsműhely maradványait fedezték fel német és svájci régészek a dél-egyiptomi Asszuán kormányzóságbeli Elephantiné szigetén - jelentette be az egyiptomi régészeti minisztérium.

Egyiptomi fejsze

A tárca csütörtöki közleménye szerint a famegmunkáláshoz szükséges eszközöket, köztük fejszéket is rejtő műhelyt III. Thotmesz és II. Amenhotep fáraók uralma idején használták, nagyjából 3500 évvel ezelőtt.

„A műhelyben két fanyelű fejszét találtunk” - mondta Cornelius von Pilgrim, az óegyiptomi építészeti és régészeti örökséget kutató, kairói székhelyű svájci intézet igazgatója. A német-svájci missziót vezető professzor azt is megjegyezte, hogy „az egyik fejsze különös jelentőséggel bír, mert ez az első ókori szír stílusú balta, amelyet Egyiptomban találtak”, ez azt mutatja, hogy a két terület szoros kapcsolatban állt egymással az ókorban.

Musztafa Vaziri, az egyiptomi régészeti tanács vezetője ugyancsak csütörtökön jelentette be, hogy egyiptomi szakemberek egy homokkőből készült építészeti leletre bukkantak a dél-egyiptomi Kóm-Ombó temploma közelében. Az előzetes vizsgálatok alapján a feltárt homokkőlelet III. Philipposz Arrhidaiosz makedón király uralkodása idejéből származik, aki féltestvére, Nagy Sándor (III. Alexandrosz/i.e.356-323) makedón király halála után uralkodott Egyiptomban. Vaziri közleménye szerint a felfedezés azt sugallja, hogy Kóm-Ombó temploma régebbről származhat, mint azt eddig gondolták. A leleten III. Philipposz Arrhidaioszhoz és a krokodilisten Szobekhez szóló imák és őket magasztaló feliratok vannak.

2018. nyár: Szerelmes uralkodók
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!