Fanatikusan és kegyetlenül szolgálta ki Sztálin akaratát Molotov

Molotov és felesége, Polina 1960-ban (kép forrása: Wikimedia Commons)

A Szkrjabin kereskedőcsalád sarjaként született a Moszkvától északkeletre fekvő vjatkai kormányzóság Kukarka nevű településén (ma: Szovjetszk, Kirov megye). A kazanyi reáltanodában tanult, majd tizenhat évesen csatlakozott az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt (OSZDMP) bolsevik szárnyához.

Politikai tevékenységéért 1909-ben Vologdába száműzték, 1911-es szabadulása után Szentpéterváron a Műszaki Főiskola közgazdasági karára járt. Két évfolyamot végzett, közben pártmunkásként a Pravda című bolsevik lap szerkesztőségi titkára volt.

1915-ben újból száműzték, ezúttal a szibériai Bajkál-tó melletti irkutszki kormányzóságba, ettől az évtől használta a Molotov (az orosz molot szó jelentése: kalapács, pöröly) mozgalmi nevet.

1916-ban megszökött, visszatért Pétervárra, ekkor már az OSZDMP Központi Bizottsága Orosz Irodájának tagja volt.

Részt vett az 1917-es oroszországi forradalmakban, a fegyveres felkelés szószólója volt a pétervári Forradalmi Katonai Bizottságban.

A bolsevikok győzelme után karrierje gyorsan ívelt felfelé: 1920-1921-ben már az Ukrán Kommunista (bolsevik) Párt Központi Bizottságának (KB) titkára, 1921 márciusától 1930-ig az Oroszországi (1925-től az Össz-szövetségi) Kommunista (bolsevik) Párt KB titkára volt, 1926-ban bekerült a legfelső pártvezetésbe, a Politikai Bizottság tagja lett.

A húszas évek belharcaiban Trockijjal, Zinovjevvel és a többi "elhajlóval" szemben Molotov a pártfőtitkár Sztálint támogatta, ami meghozta a gyümölcsét: 1930. december 19-én ő lett a Népbiztosok Tanácsának, valamint a Munka és Védelem Tanácsának az elnöke, gyakorlatilag a Szovjetunió kormányfője.

Tizenegy évig tartó hivatali ideje alatt a sztálinista diktatúra fanatikus, kegyetlen kiszolgálójának bizonyult: a kommunizmus által megkövetelt "célszerűség" minden eszköz alkalmazását indokolttá tette számára.

Ám közben ő maga is eszköz volt: részese és végrehajtója a kényszerkollektivizálásnak, a kulákság felszámolásának, a népirtással felérő nagy ukrajnai éhínség előidézésének, az erőltetett iparosításnak, az ellenzék vezéreit kiiktató koncepciós perek sorozatának, milliók Gulagra deportálásának.

Molotov Hitlerrel a berlini Birodalmi Kancellária épületében, 1940 novemberében (kép forrása: Wikimedia Commons)

Sztálin 1939 májusában külügyi népbiztossá is megtette Molotovot, aki az év augusztusában nyélbe ütötte a megállapodást a hitleri Harmadik Birodalommal.

A hírhedtté vált Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradéka újrarendezte a kelet-európai befolyási övezeteket, német jóváhagyással területi gyarapodást biztosított a Szovjetunió számára.

A világháborús évekhez kötődik Molotov másik "elhíresülése" is: az 1939-40-es szovjet-finn háborúban a hazájuka védő finnek páncélelhárító eszközök híján égő benzinespalackokat használták a finnek a szovjet tankok ellen.

Eközben Molotov a propagandabeszédeiben a finn polgári célpontok ellen intézett szovjet bombázásokat azzal tagadta, a szovjet repülők valójában élelmiszersegélyt szórnak. A nemzetközi sajtóban ennek nyomán hamar elterjedt a "Molotov-kenyérkosár" kifejezés, a finn csapatok pedig Molotov-koktélnak nevezték el sokszor meglepően hatékony fegyverüket.

Miután Hitler 1941. június 22-én megtámadta a Szovjetuniót, Sztálin magához ragadta a kormányrudat, Molotov pedig (1949-ig külügyminiszterként is) a helyettese lett.

Az 1940-es évek végén meggyengült pozíciója, az egyre gyanakvóbb "gazda" rá is megorrolt: zsidó származású feleségét lágerbe küldte, amit Molotov szó nélkül vett tudomásul. (Az asszony túlélte a Gulagon töltött éveket, és szabadulása után ismét összeházasodtak férjével.)

Molotov a miniszterelnök-helyettesi posztot Sztálin 1953. márciusi halála után is betöltötte, és 1956-ig a külügyminiszterséget is visszakapta.

Amikor Hruscsov a Szovjetunió Kommunista Pártjának XX. kongresszusán leszámolt a sztálini személyi kultusszal, Molotov veszélyben érezte pozícióját, és részt vállalt a pártfőtitkár elleni sikertelen puccskísérletben.

Emiatt 1957-ben leváltották, Ulánbátorba "száműzték" nagykövetnek, majd 1960-tól Bécsben, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél képviselte hazáját. 1961-ben bírálta a desztalinizáló, szerinte "revizionista" új pártprogramot, amiért kizárták a pártból. A bolsevikok doyenjére 25 nyugdíjas esztendő várt még, 96 éves korában, 1986. november 8-án halt meg Moszkvában.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 18% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

7 960 ft 6 490 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 50% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 9 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

20. Ókori állam-berendezkedések
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák

• Hét meglepő tény a római nőkről
• Valóban erotikus költészete miatt száműzte Róma császára a költő Ovidiust?
• Egész történelme során igen nagy volt Róma genetikai sokszínűsége
• Sohasem uralkodhatott a Róma és Egyiptom közös örökösévé kikiáltott „kis Caesar”
• A sportos életű spártai nők voltak az ókori Görögország legszabadabb asszonyai
• 10 tény a római császárokról
• Az elfeledett nő, aki szembeszállt Róma első császárával
• Mítosz és valóság – milyen volt a valódi Kleopátra?
• Panem et circenses – bármit megtettek a nép szórakoztatásáért az ókori Rómában