„Engem a zene a maga komplexitásában érdekel” – beszélgetés Várjon Dénes zongoraművésszel
2024. július 17. 15:35
Várjon Dénes Kossuth-díjas zongoraművész nem szereti a külsőségeket, allűröket, játékában is sallangmentes, és miközben alapvetően elemző alkat, igyekszik az ösztöneire is hagyatkozni. Tanít, zsűrizik, fesztivált szervez és persze koncertezik – az elmúlt hónapokban is bejárta Európát. Antje Weithaasszal közös lemezét a Gramophone nemrég a hónap albumának választotta. A Kultúra.hu interjúja.
Várjon Dénes zongoraművész (fotó: Hartyányi Norbert / Kultúra.hu)
Korábban
Nem sztáralkat – mondta egy korábbi beszélgetésünkben. Ez inkább nehézséget okozott a pályáján, vagy segítette?
Számomra ez a komfortos. Ma már egy művészpálya éltetéséhez hozzátartozik a kommunikáció, a közösségi felületek menedzselése, ám nekem nem megy az önreklámozás. Művészként sem szeretem a külsőségeket. Engem a zene a maga komplexitásában érdekel, éppen ezért a pályám is sok lábon áll: számomra a szólistalét, a kamarázás, a tanítás és a fesztiválszervezés egyaránt fontos. A kevésbé látványos feladatok is nagy élvezettel töltenek el.
Júniusban az Anda Géza Nemzetközi Zongoraverseny zsűrijében dolgozott. Ez a verseny a személyes pályáját is meghatározta: több mint harminc évvel ezelőtt az itt aratott győzelem indította el a nemzetközi karrierjét. Személyesen már nem ismerhette Anda Gézát, de van valamilyen kötődése ahhoz a világhoz, amelyet ő művészként képviselt?
Sokat hallgatom a régi nagy zenészeket, és rengeteget tanulok tőlük. Ez a verseny azért különleges, mert az ember a győzelemmel egy család tagjává válik. Anda Géza özvegye, Hortense Anda-Bührle hozta létre a megmérettetést, hogy életben tartsa férje emlékét.Hortense édesapja, Emil Georg Bührle is rajongott a művészetekért, például jó barátságot ápolt Kokoschkával, aki egy portrét is készített róla.
Páratlan képzőművészeti gyűjteményt hagyott a családra. Hortense nagy szeretettel fogadott mindig. Mikor Zürichben koncerteztem, a Anda-házban lakhattam, Anda zongoráján gyakoroltam, Van Gogh, Renoir és Gauguin képei között. Andának elképesztő könyvtára is volt, komoly ritkaságokkal. Hihetetlen élmény ilyen közegben létezni.
A versenygyőzelemmel együtt jár egy hároméves impresszálás, és ők valóban mellettem álltak, ott voltak minden fontos koncertemen. Miután sajnos Hortense nem él, a fiuk, Gratian Anda folytatja a hagyományt. Számomra fontos kiindulási alapot adott, hogy ehhez a körhöz tartozhattam.
Mit gondol, mennyit változott a versenygyőzelem óta eltelt harminc évben?
Rengeteget. Bízom is abban, intenzív belső utat járok be.
A Seres Gerda által készített teljes beszélgetés a Kultúra.hu oldalán olvasható.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Az 56-os forradalom után sokat tett a magyar menekültekért az újdonsült monacói hercegné tegnap
- A macskák vallásos imádata is szerepelt a templomosok ellen felhozott vádak között tegnap
- Fokhagymával és pálinkával is próbáltak védekezni az emberek a kolera ellen tegnap
- Magánhírszolgálat létrehozásával igyekezték növelni üzleti előnyüket a Fuggerek tegnap
- Milánót is elfoglalta volna, de megsemmisítő vereséget szenvedett a svájci hadsereg 2024.09.13.
- Gyorsan kiérkeztek a mentőegységek a biatorbágyi merénylet helyszínére 2024.09.13.
- Az őrökről leszedett német egyenruhában szöktek meg az amiens-i börtön foglyai 2024.09.13.
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit 2024.09.12.