Előkerült az első Holdra szállást megörökítő kamera
2015. február 10. 14:53 MTI
Több mint 45 évvel az Apollo-11 Holdra szállása után Washingtonban kiállították az űrhajósok által hazahozott ajándékokat, köztük a landolást megörökítő kamerát.
Az értékes tárgyakat a 2012-ben elhunyt Neil Armstrong özvegye találta meg egy vászontáskában egy szekrény kitakarítása közben. A váratlan leletről 2013 júniusában tájékoztatta a washingtoni National Air and Space Museumot, ahol a napokban nyílt meg az emléktárgyakat bemutató időszaki kiállítás.
A tárgyak között található az a 16 mm-es kamera, amely felvételt készített az űrhajósokat a Hold körüli pályáról az égitest felszínére szállító holdkomp leereszkedéséről, majd Neil Armstrong első lépéseiről a Hold felszínén.
A film kivétele után a kamerát elvileg holdkompon kellett volna hagyni, amelyet az űrhajósok visszaszállítása után lecsatoltak az űrhajóról, de Armstrong, Buzz Aldrin és Michael Collins úgy döntött, hogy magukkal visznek néhány emléket, köztük a felvevőkészüléket. Régi gyakorlat ez az űrhajósok körében, amelyet nemrég törvényileg is engedélyeztek - magyarázta Allan Needell, a National Air and Space Museum kurátora.
A táska más felszereléseket is rejtett, például egy hevedert, amelyet Armstrong pihenés közben használt lábai felfüggesztésére. A legendás űrhajós családja egyelőre kölcsönadta az anyagot a múzeumnak, de ígéretet tett arra, hogy később oda is adományozza azt.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap