Elhunyt az orosz balett nagyasszonya
2015. május 4. 10:37 MTI
Életének 89. évében elhunyt Maja Pliszeckaja világhírű balerina, az orosz balett nagyasszonya - közölte Vlagyimir Urin, a moszkvai Nagyszínház vezérigazgatója szombaton.
Korábban
A Németországban élő balerina halálát súlyos szívroham okozta. Az orvosok küzdöttek az életéért, de már nem tudták megmenteni - mondta Urin, akivel Pliszeckaja férje telefonon közölte a halálhírt. Pliszeckaja 1925. november 20-án született Moszkvában. Közel hatvan éven keresztül táncolt, ebből több mint 50 évet a Bolsoj színpadán. A társulatba 1943-ban vették fel, és 1989-ig tartó karrierje során a legfőbb szerepekben táncolt, a Bolsoj legendás alakjává és szimbólumává vált. Saját számításai szerint egyedül a Hattyúk tavában több mint 800-szor lépett fel, másik fő szerepe pedig a Diótörőben volt.
Karrierje ugyanakkor korántsem indult zökkenőmentesen. Apja, bár a kommunista párt híve volt, 1938-ban a sztálini önkény áldozatául esett, anyját Szibériába száműzték. Ő ugyan tanulhatott, de a KGB, a rettegett szovjet titkosszolgálat megfigyelés alatt tartotta, és amikor a Bolsoj tagja lett, megtiltották, hogy a turnékon részt vegyen, nehogy Nyugatra jusson. Hazájában azonban az 1950-es évekre ő lett a balett első számú csillaga, majd később a világot is meghódíthatta. 1961-től szerepelhetett külföldön, előbb Párizsban, majd Londonban, később az Egyesült Államokban is. Leonyid Brezsnyev pártfőtitkársága idején egy ideig nem turnézhatott, de francia barátainak közbenjárására újra kiengedték.
Férje, Rogyion Scsedrin zenéjére maga is koreografált baletteket, amelyekhez Pierre Cardin tervezte a kosztümöket. 1987-89-ben a Spanyol Nemzeti Balett művészeti igazgatója, 1996-tól az Orosz Balett elnöke volt; 1994-ben Szentpétervárott először rendezték meg a róla elnevezett balettversenyt. Pliszeckaja Mihail Gorbacsov pártfőtitkársága idején - egy ellenforradalmi puccstól tartva - hagyta el végleg hazáját, azóta Münchenben élt. 75. születésnapját még a Bolsoj színpadán - az orosz állam- és kormányfő előtt - ünnepelte. 2005-ben a spanyol Asztúria Hercege-díjjal tüntették ki.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Németország
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Megérzései segítették a modern régészet alapjait megteremtő Dörpfeldet
- Kiátkozás és birodalmi átok: Luthert semmi sem tántorította el reformszándékaitól
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap