Elhunyt a Formula-1 legendája, Niki Lauda
2019. május 21. 10:09 MTI
Korábban
A világ legjobb sportolója
Lauda 1977-ben ismét világbajnok volt a Ferrari színeiben és abban az évben a világ legjobb sportolójának választották. Az olasz csapat vezetőivel azonban megromlott a viszonya, a szezon utolsó két versenyén, címének bebiztosítása után el sem indult.
1978-ban átigazolt a Brabham Alfához, de csak negyedik lett, a következő év őszén pedig váratlanul bejelentette visszavonulását. 1982-ben visszatért, és immár McLaren-színekben az ötödik helyen végzett az összetett pontversenyben.
1983-ban versenyt sem nyert, de 1984-ben megszerezte harmadik világbajnoki címét, abban az évben máig egyetlen osztrákként megnyerte hazája nagydíját is.
Csapattársa a francia Alain Prost volt, akit alig fél ponttal előzött meg – a monacói versenyt az időjárás miatt félbe kellett szakítani, és a pilóták csak a pontok felét kapták meg. A versenyzéssel végleg 1985-ben hagyott fel, Forma 1-es pályafutása alatt 171 futamon indult, 25-ször győzött.
Visszavonulása után, 1992-től 1997-ig a Ferrari istállónál volt tanácsadó, közben megalapította a Lauda Air légitársaságot, amelyet 2000-ben bekebelezett az Austrian Airlines. 2001-2002-ben a Jaguar Forma-1-es csapatát irányította, 2003-ban Niki („flyniki”) néven diszkont légitársaságot alapított, amelyet 2011-ben adott el.
2016-ban megvásárolta az üzleti és VIP-utasok szállítására szakosodott Amira Air céget, amely azóta a Lauda Motion nevet viseli. Lauda pilótajogosítvánnyal is rendelkezett, és nem egyszer vezette légitársasága repülőgépeit.
Kétszer kapott új vesét
Lauda, aki 1997 után 2005-ben is új vesét kapott, nem szakadt el az autósporttól. 2008-ban megnyert egy bemutatóversenyt, és egy német televíziócsatorna szakkommentátora volt az F1-es futamokon.
2012-ben a Forma-1-es Mercedes csapat felügyelő bizottságának elnöke lett, a következő évben tízszázalékos részesedést szerzett a csapatban, és nagy része volt abban, hogy Lewis Hamilton ide igazolt. 2018 augusztusában sikeres tüdőátültetésen esett át, a kórházat október végén hagyta el. Januárban rövid ideig influenzás megbetegedéssel kórházban ápolták.
Lauda balesete óta mindig az égési sérüléseit leplező sapkát viselt, az ezen lévő hirdetésekért is komoly összeget kapott, és öt könyve jelent meg. Az 1976-os Forma-es szezonban James Hunttal folytatott rivalizálásáról, szörnyű balesetéről 2013-ban készült film Hajsza a győzelemért (Rush) címmel, ennek utolsó jelenetében maga Lauda is felbukkant.
Nagy vetélytársáról azt mondta: azon kevesek egyike volt, akiket szeretett, azon még kevesebbeké, akiket tisztelt és az egyetlen, akit irigyelt. Hazájában bélyeg jelent meg arcképével, 2016-ban a sportolói Oscarnak nevezett Laureus-életműdíjat kapott.
Fia, Mathias is autóversenyző lett, korábban a Forma-3000-ben versenyzett, jelenleg a Mercedes-csapat tagja a német túraautó-bajnokságban (DTM).
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.