Egymással szemben temették el a 4000 éve élt kamasz párt
2019. július 31. 09:10 Múlt-kor
Két, 4000 évvel ezelőtt élt kamasz – egy lány és egy fiú – maradványaira bukkantak egy egészen kivételesnek mondható sírban Kazahsztánban. Az arccal egymás felé nézve temetett pár életkora 16-17 év körül lehetett halálukkor, a régészek szerint kultúrájuk nemességéhez tartozhattak.
Korábban
Egyelőre nem tisztázott, hogy szerelmes, illetve házaspár voltak-e, avagy testvérek, erre azonban hamarosan fény derülhet a maradványok alaposabb, laboratóriumi vizsgálatával.
A fiatalok sírjára egy Kiziltau nevű ókori temetkezési helyen találtak, amely öt dombból áll Kazahsztán Karagandi területének meglehetősen kihalt északkeleti részén.
A sírban a maradványokon kívül számos arany és bronz kincset találtak, a fiatal lány pedig mindkét karján két karkötőt viselt, valamint a Napot jelképező medálokat, illetve halántékán arany karikaékszereket.
„A férfi és a nő egymás felé néznek” – mondta el Igor Kukuskin régész. Szerinte feltételezhető, hogy a pár a nemességhez tartozott.
„A sír igen gazdag. A fiatal nő mindkét karján két spirális végződésű karkötő van, és kerek, gazdagon díszített Nap-medáljai. Nagy jelentősége van annak, hogy arany halántékgyűrűket viselt” – tette hozzá Kukuskin.
A régészek a kettős sír közelében megtalálták továbbá egy (vélhetően) papnő sírját, amely az alakul nevű ókori kultúrától származhat. „Ezt a nőt hét edénnyel, hamuval és egy koponyával együtt temették el” – mondta el Kukuskin.
„Az ő sírját nem rabolták ki a későbbiek során, a szomszédos sírok közül azonban sokakat igen. Talán volt itt valami, ami elijeszthette őket. A hét edény szokatlan szám. Valószínűleg papnő lehetett” – tette hozzá a régész.
Az igen nagy kiterjedésű Karagandi terület meglehetősen gazdag régészeti anyaggal szolgált az utóbbi időben. Egy évvel ezelőtt egy 5000 éves temetkezésre bukkantak itt, ebben szintén egy házaspár volt eltemetve.
A bronzkori férfi és nő egymás mellett feküdtek háton, a férfinál egy tegez nyílvessző és egy bronz tőr volt. A nő több ékszert is viselt, köztük zöld féldrágakövekből készült karkötőket. E sír közelében két – vélhetően a temetéshez feláldozott – ló volt eltemetve, és befogva egy szekér elé.
2015-ben szintén Karagandában egy korábban ismeretlen piramist is felfedeztek régészek, amely Dzsószer egyiptomi fáraóéra hasonlít, azonban annál mintegy 1000 évvel régebbi.
Habár a Szovjetunió idején a Karagandi területet a „semmi közepének” nevezte a közvélemény, és a politikai elítéltek egyik bevett kitelepítési helyeként volt ismert, a piramis és a számos különféle kultúrától származó temetkezési hely azt mutatja, a régmúltban viszonylag sokan élhettek itt, és virágzó kultúrák jöhettek létre.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2020
- Agyagból készült a legősibb és legnagyobb maja építmény
- Főszerkesztői köszöntő
- Az erotika stílusa: Josephine Baker
- A kis magyar–osztrák háború és következményei
- Beilleszkedési kényszerpályán a délvidéki magyarság
- Erdélyi életstratégiák Trianon után
- A kárpátaljai magyarság megszállás alatt
- A felvidéki vármegyék és Csehszlovákia létrejötte
- Erdélyi fatányéros orosz jazzel
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap