Egykor pimasz pucérkodásával dühítette az erkölcscsőszöket a női szexikon, Brigitte Bardot
2021. szeptember 28. 16:27 MTI
Korábban
Dicsér és kritizál
A színésznő magánéletében is szenvedélyes volt. Sok férfi élvezhette bájait, és még többel hozták hírbe. Férjei sorában Vadimot után a színész Jacques Charrier következett, akitől 1960-ban fia született. Később három évre Günter Sachs német milliomos playboy hitvese lett, 1992 óta Bernard d’Ormale szélsőjobboldali politikus felesége.
Utolsó filmjét, a Don Juant 1973-ban forgatta, azóta minden idejét az állatvédelemnek szenteli. Gyermekkora óta vannak állatai, szavai szerint az állatok szeretete mentette meg, ha mélyponton volt, és állatvédőként ezt szeretné viszonozni.
1986-ban létrehozta a Brigitte Bardot Állatvédő Alapítványt, amelynek ma is fáradhatatlan aktivistája. Az állatok védelmében nem ismer lehetetlent, ezreket mozgósított a bikaviadalok ellen, eutanáziától mentett meg elefántokat, tiltakozott az amerikai medve- és a japán bálnavadászat, a bukaresti kóbor kutyák lemészárlása ellen, csípős nyelvvel bírál politikusokat és pályatársakat egyaránt.
Egy tavalyi nyilatkozata szerint a mai színésznőket csúnyának, rosszul öltözöttnek tartja, hiányzik belőlük az elegancia, nem ébresztenek álmokat. „Szerencsére velünk van még Catherine Deneuve, aki továbbra is csodálatos. Kár, hogy bundát hord! Számomra olyan ez, mintha egy tömegsírt hordanánk a vállunkon” – dicsért és kritizált egyszerre.
Visszavonulása óta közéleti szereplésével borzolja a kedélyeket: támogatja az eutanázia legalizálását és az öngyilkossághoz való jog elismerését. Nyilatkozatai miatt vádolták fajgyűlölettel és idegenellenességgel, ezzel kapcsolatban már többször is elítélték, legutóbb Réunion lakosait nevezte kannibáloknak.
Brigitte Bardot neve mítosz, nevét dalokban énekelték meg, hajót neveztek el és könyvet írtak róla, Saint-Tropez-ban szobra áll, és még ma is minden vele kapcsolatos információ hírértékű a világsajtóban. Legnagyobb vágya, hogy elérje a muszlimok és a zsidók által Franciaországban is szokásos rituális állatölés hagyományának betiltását, valamint a lóvágóhidak bezárását.
Ezekben az ügyekben rendszeresen fordul a hivatalban lévő francia elnökökhöz, 2018-ban Emmanuel Macrontól – aki az év folyamán fogadta őt – karácsonyi „csodaként” a vágóhidak bekamerázását és a Franciaországot szerinte állatirtó szórakozóhellyé változtató vadászat elleni harcot kérte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap