Egy személyben volt mesék gyűjtője, írója és gyermeknyelvre fordítója Benedek Elek
2021. szeptember 30. 19:45 Múlt-kor
Benedek Elek életútjában a csodás mesevilág és a szürke hétköznapok, az I. világháború utáni budapesti zűrzavar és a frissen Romániához csatolt Erdély tapasztalatai vegyülnek össze. A nagy székely mesemondó, a magyar gyermekirodalom megteremtője 162 éve, 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot.
Korábban
Meseíró születik
Benedek Elek életét az Erdély keleti szélén fekvő Kisbacon foglalja keretbe: itt élt 18 éves koráig, és ide, az ekkorra már Romániához csatolt szülőfaluba tért vissza 1921-ben, majd halt meg nyolc évvel később.
1877-ben költözött Budapestre, hogy elkezdhesse tanulmányait a bölcsészkar magyar és német szakán. Ennek befejezésétől azonban eltérítették az újságírás iránti ambíciói. Már egyetemistaként jelentek meg versei az Üstökös című lapban, majd A Budapesti Hírlap és más újságok is közölték cikkeit, 1886-tól pedig az Ország-Világ szerkesztője lett, ahol többek között Vajda Jánossal, Bródy Sándorral és Ambrus Zoltánnal dolgozott együtt.
Élete egyik elágazásaként, az írás mellett politikusként is kipróbálta magát. 1887-ben Tisza Kálmán kormányon lévő Szabadelvű Pártjának képviselőjeként a nagyajtai választókerületben győzedelmeskedett.
Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott. Közéleti aktivitásához tartozik, hogy mindemellett 31 éves korában a Demokrácia nevű szabadkőműves páholy tagja lett.
Benedek Elek gyermekkorában szívta magába a mesék szeretetét. Édesapja faluszerte ismert és kedvelt mesemondó volt, de mások is akadtak a faluban, akik történeteikhez fogékony hallgatóságra leltek a fiatal fiúban. Kapott biztatást Kisbaconon kívülről is, a székelyudvarhelyi kollégium önképzőkörének pályázatán Székely népdalok című pályamunkájával 1876-ban jutalmat nyert. 1882-ben megjelent a Székelyföldi gyűjtés című kötete, első mesekönyve pedig 1885-ben Székely Tündérország címmel látott napvilágot.
Az igazán nagy áttörést a millennium hozta, ekkor egy mesegyűjtemény összeállításával bízták meg, amelybe a maga által gyűjtött mesék is bekerültek. A Magyar mese- és mondavilág első kiadása 1894-ben jelent meg, az öt kötetbe több mint ötszáz mese és monda kapott helyet. Ebből aztán több kisebb kötetet is szerkesztettek Mátyás-mesék, Tündérmesék, Állatmesék címmel.
Benedek emellett mesefordítással is foglalkozott, fordított Grimm-meséket, az Ezeregyéjszaka meséit, valamint Csudalámpa kötetében 37 nép 120 meséjét jelentette meg. Én Újságom címmel indította útjára a leghosszabb életű magyar gyereklapot, amely 1889-től 1944-ig jelent meg, de a Jó Pajtás és a Cimbora is a nevéhez kötődik.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Az első világháború valódi arcát mutatta meg regényeiben Erich Maria Remarque
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- Az első világháború poklát is megjárta Tolkien, A Gyűrűk Ura alkotója
- Egy magyarnak köszönhetjük az olasz eszpresszót
- Nem törődött bele a sévres-i békeszerződésbe Musztafa Kemál
- Az ópiumfogyasztók számának növekedését eredményezte az orosz cár alkoholtilalma
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap
- Még ebben az évtizedben megnyílhat az Új Nemzeti Galéria a Városligetben tegnap
- Pazar ünnepségek színesítették I. Ezsébet hétköznapjait tegnap