Egy lázadó brit diplomata önfejűségére is szükség volt az „algériai Pompeji” felfedezéséhez

Timgád városát Traianus császár építtette Kr. u. 100-ban. Habár a Nyugatrómai Birodalom bukása után nem sokkal berber törzsek dúlták fel, romjai a mai napig állnak, és 1982 óta világörökségi védelmet élveznek.

Római város Afrikában

Az eredetileg Marciana Traiana Thamugadinak nevezett város helyén korábban nem állt település, „ex nihilo” alapították katonai helyőrségként. Mielőtt a Szahara homokja elnyelte volna, a mértani pontossággal megtervezett város virágzó római kolónia volt.

A falakat és oszlopokat elborító homok azonban meg is őrizte a feledésbe merült várost, amelyet a birodalom bukása után ezer évvel fedeztek csak fel újra. A várost olyan jó állapotban őrizte meg a sivatag, hogy sokan az „algériai Pompejinek” nevezik.

Nevét a kolónia a császár édesanyja, Marcia és apja, Marcus Ulpius Traianus emlékére kapta, egyúttal azonban jelképezte magát a császárt, illetve szeretett nővérét, Ulpia Marcianát is.

A település létrehozása kettős célt szolgált: egyfelől a római hadsereg pihenésüket kiérdemelt veteránjai telepedhettek le itt, illetve az aktív katonai helyőrség erőt demonstrált a környékbeli berber törzsek felé.

Alapítása után nem kellett sokáig várni, hogy Timgád fontos kereskedelmi központtá is váljon. Lakói több évszázadon át békében és biztonságban éltek, ez azonban nem tartott örökké: az 5. században az Európából Észak-Afrikába áthajózott vandálok dúlták fel a várost.

A távoli kolóniát a továbbiakban képtelenek voltak biztosítani az egymást követő császárok, saját haderővel nem rendelkezett, területéből pedig egyre többet veszített.

Az ókori várostervezés csodája

Az előre megtervezett város számos templommal és fürdővel is rendelkezett, a különböző társadalmi osztályok számára kialakított lakónegyedek mellett egy főtér, nyilvános könyvtár, több piactér, amfiteátrum és keresztény bazilika is épült.

A tervezést megkönnyítette, hogy semmiféle település nem állt itt korábban. Az egész város alakja teljesen négyszögletes, az útkereszteződések a forgalom lehető legkönnyebb áramlását voltak hivatottak elősegíteni.

Ahogy más római városokban, úgy Timgádban is az észak-dél irányba futó legnagyobb útnak cardo, míg a kélet-nyugat irányban haladónak decumanus volt a neve. A többi várossal ellentétben azonban a cardo nem futott keresztül Timgádon, helyette a főtéren (forum) véget ért.

A forum jellegzetes római köztér volt, ahol az árucsere mellett különböző ünnepekkor és más jeles alkalmakkor összegyűlhettek a város lakói.

Nem messze délre a forumtól található Timgád amfiteátruma, amely Kr. u. 160 körül épült, és nagyjából 350 ember foglalhatott benne helyet. Az építményt egy domboldalból vájták ki, és napjainkban is szinte teljesen ép.

Timgád felfedezése

A római város rövid reneszánszot élt át, miután a bizánci seregek a 6. században bevették. Az újjászületett, keresztény várost azonban a 7. században ismét elfoglalták és kifosztották a berberek, ezt követően pedig újra elnéptelenedett. A védtelenül hagyott városba lassacskán beköltözött a Szahara, és az egykor virágzó római kolónia feledésbe merült. Ezer évnek kellett eltelnie, mire egy felfedezőcsoport újra rábukkant.

Timgád újkori felfedezése James Bruce skót nemes, Nagy-Britannia algíri konzuljának nevéhez kötődik. 1763-ban Bruce-t egy heves vitát követően visszahívták küldetéséből, azonban a férfi a hazatérés helyett úgy döntött, Luigi Balugani firenzei festő társaságában keresztülutazza Afrikát.

Timgádhoz 1763. december 12-én érkeztek meg, valószínűleg évszázadok óta az első európaiak voltak, akik arra jártak. Bruce-t azonnal lenyűgozték a homokból ki-kilátszó ókori romok. Naplójában így írt: „kis város volt, de tele elegáns épületekkel.” Észak-Afrika történelmével kapcsolatos előzetes tudása alapján biztos volt benne, hogy Traianus császár rég elveszett városára bukkantak.

Miután azonban Londonba visszatérve beszámolt elképesztő felfedezéséről, senki sem akart neki hinni. Bruce lelkesedése töretlen maradt, és hazatért Skóciába, ahol nekilátott Afrikáról szóló emlékiratai megírásának. A mű végül öt kötetet tett ki, Bruce pedig az észak-afrikai útja után később megtett etiópiai körútjáról az Utazások a Kék-Nílus forrásának felfedezése felé címet adta.

Egy teljes évszázadba telt, mire Bruce egyik utóda az algíri poszton, Robert Lambert Playfair 1875-ben újra Timgádhoz látogatott. A város szinte változatlan képet mutatott Bruce leírásaihoz képest.

Az ásatások hellyel-közzel folytatódtak a 20. század folyamán, mígnem 1982-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a várost. A legnépszerűbb látnivalók a város jellegzetes diadalíve, amely Traianus íveként ismert, valamint amfiteátruma, ahol napjainkban jeles alkalmakkor újra rendeznek előadásokat. Timgád kiváló állapotával a római kultúra és életmód egyedi lenyomataként enged betekintést az ókorba.