Egy házaspár 1900 és 1942 között minden évben elkészítette ugyanazt a karácsonyi képet
2019. december 24. 10:13 Múlt-kor
Az egykor Berlinben élt Richard és Anna Wagner a házasságukat követő első karácsonytól, vagyis 1900-tól kezdve egészen 1942-ig minden egyes évben lefényképezték magukat a karácsonyfájukkal, és képeslap formájában küldték el rokonaiknak, barátaiknak, ismerőseiknek, így kívánva nekik kellemes ünnepeket. A fotókon egyszerre csodálhatjuk meg a technikai fejlődést, az idő múlását a házaspár arcát és alakját szemlélve, a súlyingadozásokat vagy a haj fokozatos őszbe borulását. A változás jeleit a kép hátteréből is érzékelni lehet, 1915-ben egy, a központi hatalmakat és a frontvonalak elhelyezkedését ábrázoló térkép lóg a fa mögött, míg két évvel később nagykabátban állnak a fa előtt, ugyanis 1917 telén szénhiány lépett fel a háború miatt. 1927-ben pedig már megjelent egy elektromos porszívó, jelezve, hogy az áramot ekkorra már bevezették a pár otthonába. Az utolsó fénykép 1942-ben készült, Anna három évvel később hunyt el, míg Richard nem sokkal 1950 karácsonya előtt távozott e világból. A fényképsorozatra az 1980-as években bukkantak rá egy kelet-berlini padláson.
Korábban
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.

Városliget
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Karinthy Frigyes léghajón repült a Városliget fölött
- A nemzetközi színpadok ünnepelt sztárjai is megfordultak a Városliget színpadain
- Nagy sikerrel mutatkozott be az új Néprajzi Múzeum és az Új Nemzeti Galéria a Velencei Biennálén
- Így kerültek az első virágágyások a Városligetbe
- Amikor még félórányi járásra esett a Városliget Pest utolsó házaitól
- Egy sántító, olasz bohóc alapította az első állandó cirkuszt a Városligetben
- Bámulatos világot teremtett a hó és a jég a Ligetben
- A Nobel-díjra is esélyes volt a turáni átok ellen küzdő magyar író tegnap
- Halálos balesetek és „ocsmányságok” feketítették be a Hungária fürdő hírnevét tegnap
- Fókuszban a tudomány és a technológia kapcsolata az idei Múzeumok Őszi Fesztiválján tegnap
- Januárig várja a látogatókat a Szépművészeti Múzeum Renoir-kiállítása tegnap
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború tegnap
- Mekkora szerepet játszottak a szabadkőművesek a francia forradalomban? tegnap
- Ellenségei negyven évre feloszlatták a jezsuita szerzetesrendet 2023.09.21.
- Felesége mentette ki a szemeteskosárból Stephen King első regényét 2023.09.21.