Don-kanyar 80: fejezetek egy szemtanú naplójából V.
2023. január 16. 08:25 Múlt-kor
Korábban
II.
Gyorsan megvirradt!
Ott voltam pontosan 10 órakor két szakaszparancsnokkal. A teremben felfokozott hangulat izzott. Érthető volt, hiszen a csatazaj mind közelebbről hallatszott. A tisztek arcán ott sápadozott a követelés, hogy adjanak azonnal tiszta, félre nem érthető magyarázatot a hadsereg helyzetéről, mert igen bántó, szinte megalázó volt feletteseink hallgatása.
A magas vérmérsékletűek csattogó kérdésekkel izgatták egymást:
–Mik vagyunk mi?
–Meg merik tenni, hogy elhallgatják az igazságot, a csatavesztést?
–Ki a felelős azért, hogy ezekben a sorsdöntő órákban csak állunk, várunk, és előkészületeket a holnapokra nem teszünk?
Mató Laci, a lobbanékony természetű tiszt felugrott székéről, szembefordult velünk, és úgy ordította:
–Ma reggel a megvert ezredek egyik megfutott tizedese beszélte, hogy szét van verve a hadsereg! A menekülő hadosztályokat üldözik az oroszok! Közelednek az Oszkol völgye felé! És ezt nekünk senki nem mondta! Értitek?
A tisztek haragjukban kiabálni kezdtek, szidták az ezredeseket, meg a tábornokokat. Mató erősen felindult állapotában előkapta a szolgálati pisztolyát, és a benne lévő tár minden golyóját a padlás deszkáiba lövöldözte. Megdöbbenve néztük a vadtekintetű főhadnagyot, aki olyan abszurd helyzetet teremtett ezzel. Ő is nézett egyik arcról a másikra. De mert nem tudott kedvező jeleket felismerni tettének elismeréséhez arcainkon, rangelső helyzetét kihasználva ránkkiáltott:
–Gyávák vagytok! Ti ezt nem mertétek volna megtenni4
–Nem? – ugrott fel, és kiáltotta Kórai, a kis izgága zászlós. Gyorsan kirántotta pisztolyát, és lőni kezdte a nagyterem padlásgerendáit. Mivel hátul ült, az elöl lévők nem látták, hogy lőni akar, s a dörrenésre sokan lekapták a fejüket.
Az ijedt mozdulatok nevetségesek lehettek, mert Mató gúnyos, nagy hahotára fakadt. Az ízléstelen szituáció méltatlan tetteket szült, kapkodó mozdulatokkal szedte elő mindenki a pisztolyát, és tempósan, kiabálva lövöldözni kezdtük a padlást.
Az egyik gerenda erősen forgácsolódott, s nagy tetszéssel igyekeztünk a hasadékot bővíteni. Tizenöt másodperc alatt minden töltényt ellőttünk, s a dörrenéseket ágyúk hangjaira erősítették fel a zárt helyiségnek falai.
–Na! – mondta valaki, –Most már nyugodt vagyok!
Ekkor lépett be az alezredes és a segédtiszt. Vigyázzt kiáltott Mató, s jelentette, hogy a meghívott tisztek hiánytalanul jelen vannak.
–Ha ilyen katonai tiszteletadást kapok majd, ha temetnek, meg leszek elégedve! De mi a fenét lövöldöznek, mikor még nincsenek itt az oroszok? Üljenek le!
Jegyzetelés végett füzetet kotort elő mindenki a zsebéből, várva a zászlóaljparancsnok közléseit, parancsait. De az a témákat megkerülve unszolólag szólt:
–No, valaki csak jelenti, hogy miért lövöldöztek?
Mató főhadnagy jobb szélen elöl ült, áttekintése volt a teremnek azon a részén, ahol a tisztek ültek. Villámló szemekkel nézett egyik emberről a másikra. Majd felugrott.
–Parancs, alezredes úr!
–Tessék, tessék, – mondta erőltetett nyugalommal.
–Én kezdtem, és vittem abba az esztelen lövöldözésbe a jelenlévőket! Feddés csak engem érhet!
–Ugyan, mindjárt itt az ellenség, – s ekkor olyat ütött öklével az asztalra, hogy iratai ahány lapból álltak, annyi felé repültek. –És önök itt pazarolják a töltényeket ahelyett, hogy a harc óráira hagynák!
Ordította ezeket a szavakat!
Hallgatott mindenki, csak a rossz, tág ablakkeretekben táncoltak és zördültek meg az üvegtáblák a dörrenésektől. Az elszemtelenedett csókák is az ablakokra szálltak a farkasordító hideg miatt, és kocogtatták az üvegeket.
Néztem a csókáknak ezt a játékát, s a kép az Arany balladáját juttatta eszembe. Aztán kérdés kelt bennem, hogy miért néznek azok az ablakon át e helyiségbe? A csókák kutatják, hogy melyikőnk szemét lehetne már vájni?
A témát nem teregethettem tovább, mert az alezredes úr, aki észretért az asztal döngésétől, úgy, mint máskor, fegyelemmel, harag nélkül beszélni kezdett.
–Az éjjel jutottam megbízható hírekhez, melyeket már közölhetek az urakkal! Hallatlanul lesújtó híreket kell mondanom.
Mégsem mondott tovább semmit, csak nézett maga elé, majd mireánk. Mindenkit megnézett egyenként. Majd a hozzá legközelebbi ablakon nézett kifelé, közben az asztalra könyökölt, s tenyerébe helyezte az állát. Kevés ideig nézte a kinti világot, vagy a csókákat, melyek azon az ablakon is kocogtatták az üvegeket. Lehet, hogy ő nem a balladára gondolt, amint nézte a fekete madarakat, hanem hallucinált, hallgatta, amint a csókák kikopogták egy mondat ritmusát:
Mi a ha-lál ma-da-ra-i va-gyunk!
Támogasd a 
szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Súlyos társadalmi problémákra hívta fel a figyelmet regényeiben Aldous Huxley 20:20
- Sokszor napokig viselte ugyanazt a ruhát Hetty Green, a milliárdos üzletasszony 19:05
- Többször vezette ki Franciaországot a válságból Charles de Gaulle 16:05
- Tutanhamon sírjának felfedezésével mindenkit lenyűgözött Howard Carter 15:05
- Olümpiasz sem tudta megakadályozni fia, Nagy Sándor dinasztiájának bukását 09:06
- Inspiráló nőknek is otthont adott a tiszadobi Andrássy-kastély 09:05
- Egyetlen hete maradt, hogy a forradalom hősévé váljon Gérecz Attila tegnap
- Alattvalói joviális öregúrként és zsarnokként egyaránt tekintettek Ferenc Józsefre tegnap
