Diplomáciai vitát okozott Szaúd-Arábia és Franciaország között a bizonytalan eredetű Leonardo-festmény
2021. április 9. 11:12 MTI
Egy új francia dokumentumfilm szerint nem Leonardo da Vinci festette a Salvator Mundi (Világmegváltó) című festményt: a filmben idézett szakértők szerint az alkotás ugyan a műtermében született, de a mester csak „közreműködött” az elkészítésében.
Korábban
A dokumentumfilm feltárja, hogy a kép hitelessége körüli vita milyen diplomáciai bonyodalmat okozott a világ legdrágább festményének szaúdi tulajdonosa és Franciaország között.
A Jézust ábrázoló festményt 2017-ben a Christie's New York-i árverésén 450 millió dolláros rekordösszegért adták el. Később kiderült, hogy a titkos vásárló a szaúdi koronaherceg, Mohamed bin Szalman volt, bár ezt a vásárláskor Rijádban hivatalosan tagadták.
A kérdés, hogy vajon Leonardo da Vinci volt-e a festmény egyedüli alkotója, nem újkeletű. Az ügy akkor került ismét előtérbe, amikor a tervekkel ellentétben 2018-ban nem állították ki az Abu Dzabiban épült új Louvre múzeumban, és egy évvel később a párizsi Louvre nagyszabású Leonardo-kiállításáról is hiányzott.
Antoine Vitkine új dokumentumfilmje (The Savior for Sale), amelyet a jövő héten vetítenek a francia televízióban, azt vizsgálja, hogy mi zajlik a színfalak mögött.
A filmben Emmanuel Macron elnök kormányának – nevüket elhallgató – szakemberei megerősítik: a Louvre tudományos elemzése arra az eredményre jutott, hogy a festmény ugyan Leonardo műtermében született, de a mester maga csak "közreműködött" az alkotás létrehozásában.
A szaúdi fél azonban ennek a hírnek nyilvánvalóan nem örült. „Mohamed bin Szalman nagyon világosan fogalmazott: a Salvator Mundit a Mona Lisa mellett állítsák ki száz százalékos da Vinci-festményként” - idézte fel a szaúdi koronaherceg válaszát egy francia illetékes.
A filmben elhangzik, hogy a szaúdiak különféle ajánlatokkal keresték meg a franciákat. A dokumentumfilm felveti, hogy a francia kormány egyes tagjai, köztük Jean-Yves Le Drian külügyminiszter lobbiztak Bin Szalman érdekében. Aggódtak amiatt, hogy az ügynek milyen hatása lehet a Franciaország és Szaúd-Arábia közötti széleskörű stratégiai és gazdasági kapcsolatra.
Macron azonban a dokumentumfilm szerint végül úgy döntött, hogy elutasítja a szaúdi kérést, és a Louvre múzeumra bízta a tárgyalásokat arról, hogyan jelenjen meg a festmény a retrospektív kiállításon. Nem született megállapodás, és a múzeum nem volt hajlandó megszólalni az ügyben.
„A szaúdiak ódzkodnak a hitelességről folyó vitától. Attól tartanak, az emberek majd otthon és külföldön is az mondják: rengeteg pénzt költöttek valamire, ami nem is Da Vinci” – mondta el a dokumentumfilmben Chris Dercon, az egyik fontos francia múzeumi testület vezetője, aki művészeti kérdésekben a szaúdi kormány tanácsadója.
A 64,5 centiméterszer 44,7 centiméteres festményt 2005-ben 1175 dollárért vásárolta meg egy New York-i műkincskereskedő, és az Egyesült Államokban restaurálták.
A kristálygömböt tartó, kék köpenyt viselő Jézust ábrázoló reneszánsz festményt sokáig nem a nagy mesternek, hanem valamely tanítványának vagy más kortársának tulajdonították, eredetiségét csak 2011-ben ismerte el a művészettörténész szakma.
Számos brit szakértő hitelesítette a festményt régen elveszett da Vinci-alkotásként, és 2011-ben így is állították ki a londoni Nemzeti Galériában. Két évvel később egy orosz oligarcha vásárolta meg 127,5 millió dollárért.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05