Csaknem fél évszázad után szerezte vissza szuverenitását Magyarország a szovjet kivonulással

2020. június 19. 08:32 Múlt-kor

Korábban

A remény letörése

A fordulópontot 1953. március 5., Sztálin halála jelentette. A helyére lépő Hruscsov ekkor még az enyhülés politikáját képviselte, és a nyugati szövetségesekkel igen gyorsan megegyezett Ausztria demilitarizálásáról.

Magyarországon is egy hasonló megoldást preferált volna az emberek többsége a szovjet megszállással szemben, különösen azután, hogy „tanítója” halálával Rákosi Mátyás pozíciója is megrendült, és a magyarországi kommunista diktatúrában is változás látszott bekövetkezni.

Rákosi helyére az új szovjet vezetés a mérsékeltebb Nagy Imrét nevezte ki, aki megszüntette az internálótáborokat, és érezhető javulást ért el az életszínvonalban, ténylegesen is eltávolodva a sztálinista vonaltól.

Rákosi bosszújának pillanata 1955-ben jött el, amikor Nyugat-Németország NATO-taggá válását használta ki arra, hogy a megváltozott helyzetben Nagyot Moszkvába hívassák, ahol nem volt hajlandó önkritikát gyakorolni. Rákosi maga nem térhetett vissza a hatalomba, azonban hű emberein – Hegedüs Andráson, majd Gerő Ernőn – keresztül igyekezett visszaterelni a legridegebb diktatúrába az országot.

1955-ben fontos változás következett be: Ausztriából minden idegen katonai erő kivonult, az ország az örök semlegességet vállalta. Ez nagy mértékben fellelkesítette a magyar közéletet is, mivel Magyarország megszállva tartásának addigi névleges oka az volt, hogy az Ausztriában állomásozó szovjet csapatokkal való közvetlen logisztikai kapcsolat fenntartásához szükséges.

Az osztrák megegyezés dacára azonban az is tény volt, hogy Magyarország „elvesztésével” Ukrajna délnyugati határánál nem maradt volna a Szovjetunióval szövetséges ütközőállam. Az NSZK a nyugati katonai szövetségbe való bevétele okán a szovjet vezetés úgy döntött, saját szövetséget alapít: május 14-én Varsóban a „Barátság, Együttműködés és Kölcsönös Segítségnyújtás Szerződése” aláírásával megalakult a Varsói Szerződés néven ismert katonai tömb.

Magyarország innentől a többi kommunista országhoz hasonlóan szerves részévé vált a szovjet védelmi stratégiának, amely az Egyesült Államok európai jelenlétét volt hivatott ellensúlyozni. Az 1951 óta a Magyar Néphadsereg nevet viselő, egyre inkább szovjet mintára szerveződő magyar haderőt egyre szorosabban integrálták a szovjet jelenlét kiszolgálásába, az esetleges háború esetén leginkább kiegészítő szerepre volt hivatott.

AZ 1956 júniusában vérbe fojtott lengyelországi munkásfelkelés, majd a Nagy Imre-i irányvonalat képviselő Gomułka-rezsim intézkedéseinek hatására Magyarországon ismét felerősödtek a követelések a diktatúra megszűntetésére, a többpárti parlamentarizmushoz való visszatérésre, a szovjet csapatok kivonására, valamint immár a Varsói Szerződésből való kilépésre is. Ezek végkifejlete az 1956-os forradalom és szabadságharc volt.

A forradalom kezdeti sikere volt október 24-én a második Nagy Imre-kormány megalakulása, majd a zavaros helyzet többszöri változását és a szovjet kudarccal végződő véres budapesti harcokat követően október 31-én a szovjet csapatok kivonásának, illetve a Varsói Szerződésből való kilépés megkezdésének bejelentése.

Valójában már ezen a napon eldőlt Moszkvában, hogy a magyar forradalmat katonai erővel fogják leverni, és a látszólagos kivonulási intézkedések dacára valójában több szovjet alakulat érkezett Magyarországra mind légi, mind szárazföldi úton. A forradalmat a november 4-én kezdődő Forgószél hadművelet keretében vérbe fojtották.

előző oldal következő oldal 2 / 4