Csaknem 3000 évvel ezelőtti, a Biblia által említett földrengés nyomait találták meg Jeruzsálemben
2021. augusztus 5. 11:54 MTI
A Jeruzsálemben folyó ásatásokon a 2800 évvel ezelőtti, Bibliából ismert földrengés nyomaira bukkantak a régészek – adta hírül a The Jerusalem Post angol nyelvű izraeli újság hírportálja.
Korábban
A múltban máshol már több helyen is találtak bizonyítékokat a 2800 évvel ezelőtt, Uzziás júdai király idejében történt földrengésre, de Jeruzsálemben mindeddig soha nem találtak erre utaló tárgyi emlékeket a régészek.
Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) kutatói szerdán bejelentették, hogy a mai óváros falainak közelében, attól délre, a Dávid városa néven ismert negyedben is előkerültek az évszázadokig ható emlékezet alapján igen súlyos földrengés nyomai.
Korábbi ásatásokon Hacorban és Tel es-Szafiban, az egykori Gát helyén már előbukkantak a földrengés nyomai, de most Jeruzsálemben, Dávid városa néhány épületében is törött cserépedényeket és a pusztulás más jeleit találták a tudományos kormeghatározás szerint egy olyan korban, amelyben nem törtek hódítók a városra, és nem történt semmiféle erőszakos történelmi esemény sem.
"Amikor feltártuk a szerkezetet, és benne egy i. e. 8. századi rétegben a pusztulást, akkor nagyon meglepődtünk, mert tudjuk, hogy Jeruzsálem folyamatosan fennállt egészen a körülbelül 200 évvel később bekövetkezett babiloni pusztításig" - mondta a lapnak az ásatásokat vezető két régész, Joe Uziel és Ortal Chalaf.
„Megkérdeztük magunktól, hogy mi okozhatta ezt a drámai pusztítást ebben a rétegben. A Bibliában Ámosz és Zakariás könyveiben megjelenő földrengés éppen abban az időben történt, amikor ez a feltárt épület Dávid városában összeomlott” – magyarázta felfedezésüket a szakember.
A földrengés után a romok tetejére újra építkeztek, megőrizve annak nyomait. Ezt a házat a babilóniai hódítók i. e. 586-ban elpusztították, de az ekkor létrejött maradványok új épületek alapjául szolgáltak évszázadokkal később.
A Biblia több helyen is említi a 2800 évvel előtti földrengést. Ámosz próféta így kezdi első könyvét: „Ámosz beszédei, aki a tekóai pásztorok közé tartozott. Ezt látta Izráelről Uzzijjának, Júda királyának és Jeroboámnak, Jóás fiának, Izráel királyának az idejében, két évvel a földrengés előtt.”
„Akkor meneküljetek a hegyek szakadékaiba, mert a hegyek között a szakadék Ácalig ér. Úgy fussatok, ahogyan Uzzijjának, Júda királyának az idejében futottatok a földrengés elől! Mert eljön az ÚR, az én Istenem, szentjeivel együtt” – áll Zakariás próféta könyvének 14. fejezetében is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2020
- Öltözködés és szépségápolás a császárkori Rómában
- Hét halálos divattrend
- Galgamácsa királyi vadászkastélya
- Divat a második világháborútól a rendszerváltásig
- Aki elhozta Párizst Budapestre
- A Mona Lisa titokzatos elrablása
- Titokzatos óriáshordók Pest-Budán
- A darázsderék tündöklése és bukása
- Rubens fejedelmi falvédői
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap