Copfos mesterlövészek, éjszakai boszorkányok – szovjet nők a frontvonalban
2020. június 28. 08:19 Múlt-kor
Korábban
A megőszült katonalány
A szovjet katonai vezetők – feltehetően a lakossági elvárásokat is figyelembe véve – javarészt olyan helyekre vezényelték a katonanőket, hogy fogságba esésük esélye minimális legyen. Az alakulatok parancsnokai persze nem mindig fogadták szívesen a jelentkezőket, és gyakran azok kitartásán múlott, hogy végül csatlakozhattak-e hazájuk védelme érdekében a harcolókhoz.
A bevezetőben említett Marija Ivanovna Morozova őrvezető, a minszki Élmunkás Autógyár későbbi főkönyvelője még 18 éves sem volt a háború kezdetén. Egy tanfolyam elvégzését követően könyvelőként kezdett dolgozni, de ezzel egy időben már a kiegészítő parancsnokság által szervezett tanfolyamot is látogatta.
Amikor megjelent a kommunista ifjúsági szövetség, a Komszomol fiatalokhoz intézett felhívása a haza védelmére (a németek már Moszkva felé közeledtek), társaival együtt „Ivanuskina” is a frontra vágyott. A lányt a szigorú válogatási szempontok miatt többször is visszautasították, csak azután kapta meg behívóját, hogy több lánytársával Moszkvába utazott, és a fővárosi Komszomol-központtól kért segítséget.
Ivanuskináékat egy női mesterlövészképzőben készítették fel a harcra, majd a 62. lövészezredhez kerültek. Felettesük akár az apjuk is lehetett volna. Az ezredes kezdetben valóban ennek megfelelően bánt az új katonákkal, ám amikor látta felkészültségüket, szabadkozva visszavonta korábbi, alkalmatlanságukra utaló kijelentéseit.
A női katonatársakat lebecsülő magatartás persze nemcsak a 62. lövészezred ezredesére, hanem a Vörös Hadsereg sok katonájára is jellemző volt.
Az első bevetésén Marija Ivanovnának bizony megremegett a keze, mivel átvillant az agyán: célpontja, egy német tiszt hiába tartozik az ellenség kötelékéhez, mégis csak ember. Hasonló érzésről sokan számoltak be a visszaemlékezéseikben. Szintén Szvetlana Alekszijevics készítette azt az interjút, amelyben az egykor ugyancsak mesterlövészként tevékenykedő Klavgyija Grigorjevna Krohina úgy fogalmazott, hogy ő egész testében reszketni kezdett, amikor az első német katonával végzett.
Mint mondta, céltáblákra könnyű volt lőni, ám amikor hús-vér emberekkel kerül szembe, egészen más volt a helyzet. Krohinát egy szörnyű élménye keményítette meg. Miután egy kelet-poroszországi falu egyik leégett házában megpillantotta honfitársai elszenesedett csontjait, már nem okozott számára nehézséget az ellenség lelövése. 21 évesen, megőszült hajjal tért haza a frontról.
Remegése ellenére végül Marija Ivanovna Morozova is meghúzta a ravaszt, és el is találta a célpontot, ám az sosem derült ki a számára, hogy megölte-e vagy csak megsebesítette a német tisztet. Számításai szerint Ivanuskina a háború során 75 ellenséges katonát lőtt le, 11 harci kitüntetést szerzett, de a borzalmakat nem tudta elfelejteni, idős asszonyként is rémálmai voltak, és Szvetlana Alekszijevicsnek bevallotta, hogy képtelen volt megnézni egy háborús filmet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2013
- Shakespeare elveszett világa
- Bájitalok a régmúltból
- Grace Kelly és Rainier: monarchia á la Hollywood
- Che Guevara Hollywoodban és a vasfüggöny mögött
- Domján Edit-Szécsi Pál: egy szerelem tíz hónapja
- Magyar űrhajósok a zűrben
- A Tenkes kapitánya
- Garibaldi magyar parancsnoka
- Az évszázad magyar műkincsrablása
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.