Forró magyar őszök

A doberdói fa Szeged emlékezetében

2005. május 30. 15:41 Marjanucz László

Az első világháború szegedi vonatkozásai között fontos helyet foglal el a doberdói fa története. Neve is mutatja, nem magyar földön sarjadt, és a háborús cselekmények avatták magyar ereklyévé. Az Isonzó mentén termett, a legvéresebb csaták színhelyén, ahol hajdanában, békés időben a san martinói gyerekek hancúrozhattak körülötte. A háború megváltoztatta sorsát.

Olaszország, bár szövetségesi kapcsolat fűzte a Monarchiához, a kirobbanáskor nem avatkozott be a háborúba, mondván, hogy szövetségesi kötelezettségei csak védelmi háborúra terjednek ki, az ultimátummal viszont a Monarchia agressziót követett el. Ez természetesen csak jogi álcába öltöztetett kifogás volt, valójában a hármasszövetség már 1902 óta haldoklott. Olaszországot és Ausztriát nemcsak az itáliai irredenta választotta el, hanem a Balkánra vonatkozó olasz igények is, és a Monarchia déli irányú terjeszkedését Róma nem nézte jó szemmel. Az Adriai-tenger mint `mara nostro` élt már ekkor az olasz köztudatban. Az 1912 december 5-én megújított hármasszövetségi szerződés arra kötelezte Olaszországot, hogy három hadtestből álló sereget küldjön a Rajnához, ha Németország és Franciaország között kitörne a háború.

Azonban már az első naptól fogva kétes volt az is, hogy Olaszország megmarad-e a jóindulatú semlegesség álláspontján. Az 1914 augusztusi tárgyalásokkor felmerült, hogy Olaszország milyen engedmények fejében volna hajlandó megőrizni semlegességét. Szó volt Trentinóról, de az olaszok nem elégedtek meg Dél-Tirol átengedésével, Triestet kérték a semlegességükért. Ezt Ferenc József nem fogadta el, mire Itália Angliával és Oroszországgal kötött szerződést. Eszerint, ha az antantot fegyveresen támogatja, megkapja Dél-Tirolon kivűl Görzöt, Gradiskat, Dalmáciát a szigetekkel együtt és Durazzot. Ezek voltak az `olasz hitszegés` mélyebb okai. 1915 május 4-én Olaszország tudatta: semmisnek tekinti a hármasszövetséget, s május 24-én megüzente a háborút.

Az olasz és monarchiai erők egyik ütközőpontja az Isonzó folyó mentén alakult ki. Az 1916-i balsikerű offenzíva után védkező állásban maradtak mardtak a magyarok. Cadorna olasz fővezér 9 nagy támadása vérzett el az isonzói frontszakaszon, ahol szegediek is harcoltak a 46. császári és királyi gyalogezred katonáiként. A városunkból érkezett alakulat harci állása San Martino közelében húzódott, nehéz sziklás terepen. Ez egyszerre volt hasznos és kedvezőtlen, mert a nagy terepnehézségek -párosulva a jól szervezett védelemmel- hozzájárultak az olasz hadsereg kudarcához, ugyanakkor a fedezék hiánya, a kopár sziklás területet sebezhetővé tette a védelmet. Nemcsak az ellenséges tűz repeszei pusztíthattak szinte akadálytalanul, de a becsapódáskor szétlőtt sziklatömbök szillánkjai is veszély okoztak. Ilyen terepen bármely, a földből kimagasló objektum jó fedezéknek számított. Ez a körülmény növelte meg annak a san martinói terebélyes fának a jelentőségét , melynek tövében a szegediek vívták ádáz küzdelmüket az olaszokkal.

A háborút passzívan elszenvedő fából hamarosan doberdói fa lett, a küzdőtér néma szemtanuja. Egykorú emlékezések szerint a fa és 46-os harcosok között sok hasonlóság akadt: mindkettő kiállta az ellenség pergő ágyútüzét, a lövedékek becsapódásait. És a fa volt az, amely utolsót intett sok tízezer magyar haldoklónak. Ám a sok-sok támadás, a puskagolyó, ágyúlöveg koronáját letörte, törzsét megsebezte és a végén halálát okozta. Mint egy katona, a fa is elpusztult sebeiben, s a halál képeként meredt az égnek nem messze egy porrázúzott templomtól. Megmaradt törzse jelezte, hogy valaha volt itt élet is, de a zord idők azt kioltották. Hogy a háborúnak és a vitéz 46-os katonáknak örök emléke maradjon, Ceiss alezredes parancsnok kivágatta a halott fát és elküldte haza, Szegedre. Tiszteletadás és emlékőrzés vezette az ezredparancsnokot, mert a hősök, akiknek halálát látta e fa, soha többé nem jöhettek vissza, de a kivágott törzs mintegy képviselte sorsa hasonlósága miatt a helytállást és halált. Mielőtt Szegedre indult volna, zászlóstul fölvonult előtte az egész ezred, megjelent József főherceg brigadéros, Ceiss ezredparancsnok a tisztikarral. József főherceg `lelkesítő` beszéde után, a tábori pap beszentelte a törzset és elindították Szegedre.

A városvezetés egyetértett a fa hazahozatalával, és vállalta, hogy a múzeumban helyezi el, `ahol nem érheti halált okozó golyó`. Ünnepélyes fogadtatásra 1916 július 16-án, vasárnap került sor. Jelenlétével fejezte ki tiszteletét az elhunyt hősök előtt a város hatósága, a polgármester, Gaál Endre kultúrtanácsnok, Bokor Pál helyettes polgármester, Pálffy József árvaszéki elnök, Tóth Mihály főmérnök, Turóczi Mihály főügyész, a Szegeden tartzozkodó 46-os tisztek és katonák, illetve a helyőrség tisztikara élén Perneczky Jenő altábornagy, kerületi parancsnokkal. Beszédet Somogyi Szilveszter polgármester mondott. Megemlítette a fa alat harcoló `keményöklű szegedi fiúkat`, akik - s ez érdekes megközelítés- `az ország határát védték az álnok ellenséggel szemben`a doberdói harctéren. A véres csaták néma tanuját a kultúrpalota főbejárata előtt állították föl, körül rakták díszbokrokkal, s három szegedi lány babérkoszút helyezett megcsonkult törzsére. Ezután Singer István főhadnagy emelkedett szólásra, ő állt a fát  Szegedre kísérő 46-sok küldöttségének élén. Beszédének fontos része, hogy kitért az ezred eddigi harcaira, a szerb, az orosz és az olasz ellenséggel szemben tanusított ` magyar tűzzel vívott, minden halállal szembeszegülő bátorsággal vitt` küzdelemre. ` Harci dicsőségünk legmagasztosabb emlékei fűzödnek a doberdói harcokhoz -mondta- ahol az olasz háború óta a vitézség lekomolyabb próbáit állják katonáink` A fa egyszerre szimbolizálja -szavai szerint- a hősi véráldozatot  és a haza iránti hűséget. Összesen 14 000 magyar hős emléke köthető a fához.  

Az átadási ceremónia végén Papp Sándor a 46. gyalogezred századosa Ceiss alezredes nevében kérte a polgármestert hogy helyezze el méltóképp Szeged háziezredének dicső múltjára emlékeztető ereklyét. Somogyi Szilveszter `drága emléknek` nevezte a `Karsztnak ezt a fáját, melyet az esküszegő olasz ellenség golyói jártak át`. Miközben hálával vette át a város háziezredétől, egyúttal kilátásba helyezte, hogy a háború győztes befejezése után, arra a helyre, ahol egykor a fa állott, emlékoszlopot fognak állítani az ezred csatáinak emlékére. A doberdói fát végül a kultúrpalota kupolacsarnokában, a nagy képtári teremben helyezték el.

Fontos szót ejteni az eseményen részt venni nem tudó személyekről is. Üdvözlő táviratot küldött az ünnepségre báró Hazai Samu honvédelmi miniszter. A kezdeményezés távollevő tagjainak, így József főhercegnek köszöntő fölirat ment, mert haza küldette a fát,, , Ceiss alezredesnek és a harcoló 46-soknak üdvözlő iratot küldött a tanács. Érdekes részlet, hogy a magisztrátus a frontokon harcoló katonáknak az ünnepi alkalomból 1000 K-t utalt ki szivarra. József főherceg levélben köszönte meg Somogyi Szilveszter polgármesternek `Szeged, szabad királyi város` hozzá intézett üdvözlő iratát. Megemlékezett arról, hogy 2 évvel azelőtt, 1914-ben kerültek `Szeged fiai` a parancsnoksága alá. Két év frontidőt többnek mondta, mint 1000 átélt békés esztendőt, melynek során `Szeged fiait` a sajátjainak fogadta el. Az ellenségkép nála is a megszokott, hisz így ír: `A szent Martinói fa gránát tépte roncsait elküldtük Szegedre. Viruló fa volt midőn a 46-sok először verték ki alóla a gonosz hitszegőt, s e fa körül láttam a legdicsőbb vértanuit a hazaszeretetnek, s katonáinkkal együtt szenvedte el az olasz tüzérségnek őrült tűzorkánjait.` Levele végén olvahastjuk, hogy a fa `az alföld fiai Isten áldotta hősiességének szent jelvénye lett`. Az alján ez szerepelt: `Kelt harctétren, 1916 évi november 19-én, József főherceg vezérezredes.`  

A 46-sokról Cserzy Mihály szerkesztésében 1917-ben egy kiadvány jelent meg. Írók, újságírók közéleti emberek írták le gondolataikat a császsári és királyi 46. Szegedi gyalogezredről. Ezekből megtudhatjuk, hogy 1745-ben alapította Mária Terézia. 1769-ben megkapta a 46-os sorszámot, és 1851-ben alakították át sorhad gyalogezreddé. Akkor kapta meg ismert papagály-zöld hajtókáját. A régi ezred száz év alatt négy nagy háborúban vett részt: a hétévesben 13 ütközet során `állta meg vitézül a helyét`, a bajor örökösödési háborúban két ütközetet vívott, II. József török háborújában 1788 1789 között, ahol Berbír, majd 1789-ben Nándorfehérvár bevételénél szerzett a magyar névnek becsületet, végül a Franciaország elleni háborúban 1793-1809 között. Itt 41 ütközetben `lobogtatta meg diadallal az ezredzászlót`. A régi ezrednek 1745-től 1809-ig hét tulajdonosa volt és 17 ezredparancsnoka.

Az új ezred 1859-ben került először tűzbe a Franciaország elleni háborúban, a palesztrói ütközetben május 31-én, utána a magentai csatában június 4-én. A két csata veszteség adatai már pontosan fönnmaradtak: hat tiszt és 107 katona esett el, 14 tiszt és 168 katona sebesült meg. Bevetették az ezredet 1866-ban a Poroszország elleni hábúrban is Königratznél, ahol 12 tiszt és 291 legény volt a veszteség. Különösen kitüntette magát a háziezred 1878-ban Bosznia és Hercegovina megszállásakor. Itt a fölkelőkkel vívott állandó gerilla-harcon kivűl keményen helyt álltak a Han-Bjelováczi ütközetben, továbbá Sarajevó bevételénél augusztus 19-én és Livnó elfoglalásánál szeptember végén. Az ezred tisztjei és legénysége között kiosztott kitüntetések sokasága igazolja, hogy vitézül harcoltak az okkupációban.

Az új ezrednek Hazai Samu báróval együtt hat tulajdonosa, 23 parancsnoka volt. Közülük 1914-ben már csak a nagyon öreg katonák ismerték lovag Worzikowsky Károly, lovag Thyr Miksa, lovag Kalecky Oszkár, Müller Adolf, Trappel János, Wéber Károly ezredeseket. Az újabbak között említhetjük Berg Károly, Szentgyörgyi József, Sertic Ottó ezredeseket, akik közvetlenül az első világháború előtt vezették alakulatukat. Báró Henneberg József ezredes 1914-ben került az ezred élére és hamarosan hősi halált halt, Grenzinger Ferenc alezredes 1915-ben lett parancsnok és Ceiss Oszkár alezredes aki állandóan az olasz harctéren tartózkodott és elküldte nekünk emlékbe a doberdói fát.

Az ezredzászló büszkeségének számított, hogy Erzsébet királynő jelszavával: `örök hűséggel` ékesítették.  A 46. szegedi gyalogezred legkeményebb próbatétele az első világháború volt. Először Galiciában vetették be őket az oroszok ellen. Egy 1917-es tudósítás szerint egyik győzetes csatájuk után ők földelték el halottakat, a fejfára fölirták, mely orosz ezred legényei nyugszanak ott, majd a következő versezettel búcsúztak a nyugvóktól:

Aki elvégezte nyugalomra tér
Piros virágot fakaszt a hősi vér.


Katonai elemzések kiemelik, hogy a hadvezetésnek és a példás legénységi kiképzésnek köszönhetően az ezred fönnállása óta alig számbavehető veszteséggel küzdötte végig az osztályrészül jutott háborúkat. Az első világháború pokla azonban `kivételes istenostora` volt számára.
Az isonzói csaták óriási emberáldozattal jártak. Az osztrák-magyar hadsereg isonzómenti állása hosszan elhúzódodott. A hegyvidéki fennsík kiugró fronttrészének legfontosabb pontjai Monfalcone, Montcosich, San Martino és San Michele voltak. Az egész vidék kopár  köves, meredek nehezen megnászható lejtőkkel a síkság felé. A kiugró frontrész legfőbb ereje abban rejlett, hogy onnan a Monfalconétól Nyugatra elterülő sikságot, mint a Görz előtti terepet oldalozó tűz alá lehetett fogni. Ez volt a védővonal ún. Doberdo-szakasza. Az olasz tüzérséget az egész front mögött szétosztották, legnagyobb tömege azonban a Görzzel szemben lévő dombvidéken, az ún Coglio területén vett harci állást. Az olaszokról annyit lehetett tudni, hogy nagy csaspattömegeket vontak össze Görzzel szemben, óriási tömegű tüzérségi anyagot halmoztak fel.

Sejteni lehetett, hogy az egész front ellen támadást indítanak, de a fő támadás Görz ellen irányul. Ugyanis a város a síkságon feküdt, s a coglioi dombokról uralni lehetett, másrészt Görz nemcsak jó átkelési pont volt, hanem innen két párhuzamos műút is vezetett Kelet felé. Ha itt sikerül áttörniük, kardcsapás nélkül juthattak volna a Doberdó -szakasz birtokába. A 9 napos isonzói csata 1915 júliusában egyszerre irányult Görz és a Doberdói fennsík elfoglalására, mert Görz bevétele a doberdói szakasz birtoklása nélkül lehetetlen. Az olasz cél a védvonalban lévőket elpusztítani vagy morálisan megtörni. Ezeknek a támadásoknak volt kitéve a San Martinót védő szegedi 46-s gyalogezred. Dacára a pokoli tűzárségi kartácsnak a doberdói szakasz sziklás szegélyén minden olasz roham megtört. A védők komoly fedezékek híján, sziklás kövek mögé bújtak, vagy kihasználták a kopár terület olyan adottságait, amit egy-egy nagyobb fa törzse, sűrű lomb koronája kínált. Ezek közé tartozott a San Martinónál nőtt doberdói fa is. 

A karsztok védelmében doberdónál elesett szegediek temetőjének bejáratánál a következő táblát helyezték el a bajtársak: Olaszok! Ne sértsétek meg és tartsátok tiszteletben ezt a temetőt, mert ha elmúlik ez az istencsapása és ismét barátok leszünk, el akarunk ide jönni, hogy könnyeinkkel adózzunk azoknak a társainknak, akik már beérkeztek`.

A háború azonban még folytatódott. Móra Ferenc azokhoz a 46-sokhoz írt verset, akik még harcoltak 1917-ben:

Szeged nevében, negyvenhatosok                 A szegedi öregharang szavát,
Dúdolok dalt ma néktek,rólatok.                   Tarlóvirágok édes mézszagát

Szerény, szegény dalocska lesz csak, ó         A mi Tiszánktól egy csöpp harmatot
Sebten, barkácsolt deszkaládikó.                    Mit a platánok lombja ringatott.

Nem volna e nap oltárán helye:                      S hol szabad szél értetek sikolt:
De mesekincsekkel van ám tele.                     Tanyák földjéből egy maroknyi port.

Találtok benne gyöngyfüzéreket                     Búza-mezőkerül egy-két búza-szárat
Miket szülőtök szeme pergetett.                      S a temetőkből egy muskátli szálat.

Mátka-hűségben zafír tüze ég,                          Hol harci szó Szeged nyelvén rival,
Rubint-szivet küld sápadt feleség.                    Dús terhedet oda vidd, kicsi dal.

Karbunkulus por szikrázik az éjbe,                   S belőle nékik a sziklák felett
Gyermeketek imája száll az égbe                      Lágyan teríts szívpuha szőnyeget.

Minden tinéktek, minden rólatok,                      Selyemkendő légy vérező sebükre
San - martinói halhatatlanok !                           Szállj álom pillekép fáradt szemükre.

A szó bársony, a gondolat selyem                     Cirógasd meg glóriás fejük
S én azt e dalba mind, mind beszegem.             S a szülőföldről álmodtass velük.

             A melynek égre esdekel szava:
              Szerelmes Isten, hozdd őket haza !

2019. ősz: Forró magyar őszök
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!