Perek kezdődnek a forradalmárok ellen
2004. szeptember 13. 12:06
Noha a Kádár-kormány 1956. november 4-i nyilatkozatában büntetlenséget ígért a forradalom résztvevőinek, a bevonuló szovjet csapatok már november első napjaiban 4700 embert tartóztattak le. Közülük legalább ezret rövid időre a határon túlra szállítottak, a kárpátaljai börtönökbe. 1956. december 8-án a kormány statáriumot hirdetett meg, és tömeges letartóztatásokba kezdett az újonnan szerveződő karhatalom (`pufajkások`). Újra bevezették az internálás intézményét. 1957 áprilisában felállították a népbíróságokat, kifejezetten az `ellenforradalmi bűncselekmények` elkövetőinek elítélésére. 1956 vége-1959 között 35 ezer ember ellen indult rendőrségi eljárás, ebből 22 ezret ítéltek el, 1960-ig kb. 13 ezren járták meg az internálótáborokat. 229 főt végeztek ki a forradalomban való részvétel miatt, javarészt fiatal felkelőket. A megtorlás fő célpontjai a fegyveres harc résztvevői, a forradalmi bizottságok és munkástanácsok vezetői, kisebb részben a pártellenzék értelmiségi tagjai voltak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Még éjszaka sem hagytak fel az támadásokkal a Budát ostromló magyar csapatok 08:20
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap