2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Az elfeledett Budapest

2005. március 30. 11:42

Budapesti temetők titkai

  • A fővárosi temetők egyedülállóan mostoha sorsa
    Történelmünk legismertebb személyiségei közül legtöbben budapesti temetőkben nyugszanak. A sok áttemetés, megszűntetés, a fővárosi temetők egyedülállóan mostoha sorsa miatt a fővárosi temetők története, a bennük rejlő értékek szinte ismeretlenek. A Múlt-kor budapesti temetőket bemutató sorozata egy magánszorgalomból végzett kutatás adatai alapján állít emléket a sírkertek megkövült nyugalmának. Rövid történeti vázlatok alapján, neves halottak jelentős síremlékei közül válogatva mutatjuk be a budapesti temetők még meglévő, s megőrzendő értékeit. Elsőként a budapesti temetkezés történetéről valamint a felekezeti és katonai temetőkről nyújtunk áttekintést.

  • A fővárosi peremkerületek temetői
    A Múlt-kor temetők történetével foglalkozó sorozatának második része a legjelentősebb peremvárosi temetők történetét tekinti át. A Nagy-Budapesthez 1950-ben csatlakozott peremvárosok szinte ismeretlen temetőiben számos értékes és a helyiek körében nevezetes sírkő található, s bár megóvásuk a fővárosiak és a helyi lakosok közös kötelessége volna, sokuknak ma már nyoma sincs. A temetők helyét több esetben lakótelepek és bevásárlóközpontok foglalják el.

  • Budapest három legnagyobb temetője
    A sorozat harmadik részében Budapest három legjelentősebb temetőjével, a Kerepesivel, a Farkasrétivel és az Új Köztemetővel ismerkedünk meg. A közfelfogás ma is a Kerepesit tartja nemzetünk panteonjának, pedig sajnos sírjainak többsége a történelem viharainak esett áldozatául, ma már csak néhány ezer maradt meg belőlük. Mai parkszerű elrendezése vonzó, de az itt eltemetett híres személyek száma jóval kevesebb, mint a Farkasréti esetében, amelyben a helyi és országos jelentőségű halottak száma a tízezret is meghaladja. A harmadik sírkert, az Új Köztemető némiképp kakukktojás, hisz jórészt Nagy Imrének, valamint az 1956-os forradalom utáni megtorlások áldozatainak újratemetése óta ismert széles körben, előtte inkább a szegényebb rétegek temetőjeként tartották számon.

  • Felbecsülhetetlen értékeket rejtenek a fővárosi zsidó temetők
    Budapesti temetőkről szóló cikksorozatunk utolsó darabja a fővárosi nagyközönség előtt legkevésbé ismert zsidó temetők nyomába ered. Számtalan művészeti szempontból vagy az eltemetett neves személyiségek miatt különleges értéket képviselő sírhelyet mutatunk be, melyek megóvása nem csupán felekezeti, hanem egyetemes feladat volna.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár