130 éve született Maurice Ravel

Apja svájci mérnök, anyja baszk volt, mindketten művészi hajlammal megáldva. Maurice hatéves korától zongorázott, bár sohasem tanulta meg a szolfézs elméletét. 1889 és 1905 között tanult a párizsi Conservatoire-ban zongorát és zeneszerzést. Liszt, Chopin és Rimszkij-Korszakov voltak a példaképei, Borogyint is sokra tartotta.

 

1899-ben a Pavane egy infánsnő halálára című zongoradarabja hozta meg számára az elismerést, ennek később zenekari változatát is elkészítette. Már ekkor írott művei is hihetetlen stílusérzékről és mesterségbeli tudásról tanúskodnak, Ravel már fiatalon teljesen érett zeneszerző volt. A konzervatóriumban mégis háromszor pályázott hiába a Római-díjra, a zsűri "túl haladónak" minősítette szerzeményeit. Ebből nagy botrány lett, végül a konzervatórium igazgatójának le kellett mondania. Ravel még így is csak - negyedik nekifutásra - a Római-díj második fokozatát nyerte el 1901-ben. Ezután több sikeres zongoraművet írt: A víz játékát, a Tükröket, az Éjszaka Gáspárját és a Couperin sírját - ez utóbbiban az első világháborúban elesett barátaira emlékezett, barokk formák, preludium, fuga, menüett és toccata keretei közt. Ezt folytatta La Valse című művében is, amely az idilli békevilág Strauss-keringőinek paródiájából tragédiára, majd a háború utáni világ egyhangú szürkeségére vált.

 

A spanyol folklór egész pályáján végigkísérte, zenekari darabjai közül legismertebb a Spanyol rapszódia és a Boleró, melyben az ismétlődő dallam mellett csak a hangszín és hangszerelés változik. (Az utóbbiról, önmagát gúnyolva ezt mondta: variációk vonós- és ütőhangszerekre, zene nélkül.) Ezek éppúgy érzékeltetik tökéletes hangszerelését, mint Muszorgszkij hatalmas zongoraművének, az Egy kiállítás képeinek zenekari átdolgozása. Pályája csúcsának a Szergej Gyagilev társulata számára szerzett Daphnis és Chloé balettzenéjét tartják, amelyet 1912-ben mutattak be. Legismertebb operája, A gyermek és a varázslatok librettóját Colette francia írónő írta, e mesedarabban Ravel eredeti és érdekes szerepeket írt állatok és életre kelő tárgyak számára.

Másik operája a szatirikus és erotikus Pásztoróra. A spanyol népzene mellett görög, orosz, kínai, héber, amerikai néger, osztrák és magyar motívumokkal is dolgozott - az utóbbiak Cigány-rapszódiájában fordulnak elő, amely Liszt mintájára készült, s 1922-ben mutatták be. A Lúdanyó meséi című zongorára írt gyerekdarab Perrault motívumaira íródott, balettváltozata is elkészült. Ravel jeles dalszerző is volt, zongoristaként csak saját szerzeményeivel és énekesek kísérőjeként lépett fel.

 

 

Az I. világháborúban rövid ideig teherautó-sofőr volt, de gyenge alkata miatt hamarosan leszerelték. Műveinek karmestereként Amszterdamban, Velencében, Svédországban és Nagy-Britanniában vendégszerepelt. 1928-ban körutat tett az Egyesült Államokban és Kanadában, majd Angliában átvette az Oxfordi Egyetem zenei díszdoktori címét. 1931-ben komponálta két zongoraversenyét, köztük a híres balkézre szólót Paul Wittgenstein zongoraművész felkérésére, aki a háborúban elvesztette jobb karját. A bécsi bemutatón Wittgenstein játszott, időközben azonban - állítólag az általa javasolt változtatások miatt - összeveszett Ravellel, így Párizsban már más ült a hangszernél. Zongorára írt darabjai Liszt örökéből léptek ki, majd Domenico Scarlatti áttetsző kompozícióihoz közeledtek. Átdolgozásai közül említendő Muszorgszkij Hovanscsinája, Schumann Karneválja, Chopin és Debussy zongoraművei. Élete különben meglehetősen eseménytelen volt. Soha nem nősült meg, kis baráti körrel tartott kapcsolatot, egyébként magányosan élt Párizs melletti birtokán, ahol egzotikus macskákat tenyésztett. Utolsó öt évében súlyos beszédzavarban (afáziában) szenvedett, béna kezével képtelen volt egy hangjegyet is leírni - holott zenei képzelete tovább működött. Állapotán agyműtéttel próbáltak segíteni, de az operáció következtében 1937. december 28-án Párizsban meghalt.

 

Zenéjére kezdetben Debussy hatott erősen, de választékos ízlése, ragyogó technikai felkészültsége és ösztönös muzikalitása önálló utakra segítette. Zenéje a játékos kedv, a távolságtartó arisztokratizmus, az érzékiség, az értelem és a természetes líraiság sajátos keveréke. Dallamai hajlékonyak, mégis határozottak. Alkotó módszere gondos tervezésről tanúskodik: lassan érlelte anyagát, de műveit gyorsan rögzítette. Áradó nagy érzelmeket nemigen találunk muzsikájában, ezt azonban az intellektuális vonások változatossága helyettesíti: az élénkítő fordulatok, a groteszk felismerése, a fűszeres erotika, a szellemes ritmika és a hangszerelés bravúrjai.

(Múlt-kor / Panoráma - Sajtóadatbank)