2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Csernyenkót választják az SZKP főtitkárának

2004. szeptember 13. 12:06

A február 9-én elhunyt Jurij Vlagyimirovics Andropov helyébe az SZKP főtitkára Konsztantyin Usztyinovics Csernyenkót választják, aki 1911. szeptember 24-én született Bolsaja Tyeszben, Szibériában. Hamarosan a Legfelsőbb Tanács Elnökségének elnöke is ő lesz. Általános az a felfogás, hogy Csernyenko megválasztása kompromisszum, átmeneti megoldás a Szovjetunió párt- és állami apparátusának fiatalítása útján, hiszen a Kreml új feje már hivatalba lépésekor is sokat bajlódott egészségével. Az új főtitkár eddig elsősorban pártszervezőként és vezető ideológusként dolgozott. Csernyenko elődjének, Andropovnak Brezsnyev utódjául való megválasztása után alig 15 hónappal, február 9-én 69 éves korában elhunyt. Rövid hivatali ideje alatt a szovjet Állambiztonsági Bizottság, a KGB egykori elnöke következetesen folytatta elődje, Brezsnyev bel- és külpolitikáját. 1982 decemberében tisztogatási akciót indított, amelynek során a kormányzati és a gazdasági apparátus több száz funkcionáriusát kicserélték. Az állam csúcsán fontos pozíciókat bízott a KGB-beli bizalmi embereire. Külpolitikai téren Andropov meglepetést keltett látványos leszerelési javaslataival, azzal az ajánlattal, hogy a szovjet SS-20-as rakéták számát a francia és a brit atomrakéták számáig csökkentik, ha az Egyesült Államok lemond a Pershing-2 típusú rakéták és a robotrepülőgépek (a NATO kettős határozata) nyugat-európai telepítéséről (1985. III. 11.). 1983 júliusában fogadta Helmut Kohl szövetségi kancellárt és leszerelési kérdésekről tárgyalt vele; hivatali ideje alatt Kohl volt az egyetlen nyugati kormányfő, akivel találkozott.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár