Megkezdődik Nagy Imre ügyének tárgyalása
2004. szeptember 13. 12:06
Nagy Imrét a szovjet vezetés már 1956. november 4-én le akarta tartóztatni. A jugoszláv követség azonban menedéket adott számára, végül bántatlansági ígérettel kicsalták a követségről, és Romániába internálták több pártellenzéki vezetővel (Losonczy Géza, Donáth Ferenc, Haraszti Sándor, Tánczos Gábor, Vásárhelyi Miklós, Lukács György stb.) együtt (1956. november 23.). A Kádár-kormány az intézkedést egy darabig átmenetinek tekintette. A forradalom utóvédharcainak leverése és a helyzet megszilárdulása után az MSZMP KB 1956. decemberi határoztában megjelölt négy ok közül mindinkább Nagy Imre tevékenységét tekintette a pártvezetés az októberi események fő kiváltójának. 1957. január elején a budapesti kommunista csúcsértekezleten már felmerült Nagy Imre felelősségre vonása, a hónap végén Kállai Gyula - miután Romániában tárgyalt a száműzöttekkel - nyíltan felvetette egy bírósági eljárás szükségességét. Az MSZMP KB 1957. február 29-én határozatot hozott a vizsgálat megkezdéséről. Kádár minden erre vonatkozó lépést egyeztetett Moszkvával, március 21-29-i moszkvai látogatása során megállapodás született a bírói felelősségre vonásról. Nagy Imrét április 14-én Romániában hivatalosan is letartóztatták, és Budapestre szállították. Őt és társait azzal vádolták, hogy összeesküvést szőttek a "népi demokratikus államrend megdöntésére, hazaárulást követtek el a semlegesség kinyilvánításával, valamint állítólagos nyugati segélykéréssel". 1957. augusztus elejére a BM kijelölte a per vádlottait, elkészítette a vádiratot, amelyet Biszku Béla belügyminiszter vitt ki Moszkvába egyeztetni. Szovjet kérésre, a szeptemberre tervezett pert a moszkvai kommunista csúcstalálkozó (1957. november) utánra halasztották. 1957. december 21-én az MSZMP KB határozatot hozott a per megindításáról. A tárgyalás 1958. február 6-án kezdődött meg. Újabb szovjet kérésre, a nyugati hatalmakkal kezdeményezett csúcstalálkozó miatt végül június 9-15. között folytatták le az eljárást, zárt ajtók mögött. Nagy Imre a vádakat végig tagadta, és nem ismerte el a bíróság illetékességét. A halálos ítélet elhangzása után nem kért kegyelmet, mondván, ügyében a magyar nép és a nemzetközi munkásosztály mondja ki a végső ítéletet. Június 16-án őt és két társát (Maléter Pál volt honvédelmi minisztert és Gimes Miklós pártellenzéki újságírót) kivégezték. Ugyanerre a sorsra jutott még áprilisban Szilágyi József. A perről és az ítéletről az első közleményt június 17-én, az ítéletek végrehajtása után adták ki. A szovjet rendszerű országok sajtója összehangolt, de rövid lefolyású sajtókampány keretében foglalkozott a "szigorú, de igazságos" ítélettel. A kivégzések villámcsapásként hatottak itthon, mivel sokan amnesztiát vártak. A nyugati kommunista értelmiség 1956 hatására kezdődött kiábrándulása folytatódott.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Római Birodalom
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál
- Marcus Aurelius halálával a „jó császárok kora" is véget ért a Római Birodalomban
- A trójai háború által ihletett lelet került a felszínre Pompejiben
- Hatalmi kérdéssé váltak a gladiátorjátékok a Római Birodalomban
- Évszázadok nyomában – Olaszország történelmi látnivalói
- Árulók árnyékában: Julius Caesar valódi merénylői
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- De pontosan mit is adtak nekünk a rómaiak?
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap