A Ganz Villamossági Gyár munkásai elfoglalják üzemüket
2004. szeptember 13. 12:06
1918 őszén a szén- és nyersanyaghiány, valamint a békegazdaságra való átállás nehézségei következtében az ipari üzemek jelentős részében szünetelt a termelés. Munkásaik ún. szénsegélyt kaptak, ami a keresetük 80-100%-át tette ki. A munkahellyel egyáltalán nem rendelkezők, közöttük a hadseregből leszereltek tömegei, napi 10-15 korona munkanélküli-segélyben részesültek. A munkásság és szakszervezetei a polgári demokratikus rendszerben politikai erőfölénybe kerültek a gyárosokkal szemben. Általánosan kb. 70%-os béremelést értek el, kivívták a munkaidő maximálását, általában heti 52 órában, megszüntették vagy csökkentették a vasárnapi munkát. Az eredményeket kollektív szerződésekben rögzítették. A bérek azonban így sem követték a pénzromlást és az árak emelkedését. Nehezítette az életkörülményeket az élelmiszer-, ruházat- és tüzelőhiány. A munkásság életszínvonala 1918 decemberére a háború előttinek mintegy felére csökkent. Még ennél is rosszabb volt a tisztviselők és az alkalmazottak helyzete. A gyárakban és az üzemekben 1918-1919 fordulóján mind hangosabbá vált az elégedetlenség. Egyre többen osztották azon - elsősorban a kommunisták és a velük rokonszenvezők által terjesztett - véleményt, hogy a munkások maguk sokkal hatékonyabban működtetnék az ipart, mint a tőkések. November-december folyamán számos üzemben megalakultak a munkástanácsok, amelyek több helyen eltávolították a tulajdonosokat és a vezető tisztviselőket. Január 3-án a Ganz Villamossági Gyár munkásai követelték a karácsonykor kapott segély kiegészítését újabb összeggel. Amikor ezt az igazgatóság elutasította a munkások a vezérigazgatót távozásra kényszerítették, helyébe a megválasztották a főmérnököt, s mellé munkásellenőrző bizottságot állítottak. A gyárfoglalási mozgalom átterjedt a Ganz-Danubiusra, Csepelre, az Óbudai Textilfestőgyárra stb.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hadtörténet
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége
- A finnek meglepetésszerű győzelmet arattak a szovjetek felett a kolbászháborúban
- Végigharcolta a 20. század nagy háborúit Adrian Carton de Wiart
- Nem várt következményekkel járt a Pearl Harbor-i támadás
- Valósággal befagyott a németek Moszkva elleni támadása
- Rejtély, miért fordult vissza Hannibál Róma kapuja előtt
- Megpecsételte Napóleon sorsát a végzetes oroszországi hadjárat
- Kezdődik a farsang! – Ilyen volt régen tegnap
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából tegnap
- A Cseka, az első szovjet titkos rendőrség, Lenin terror csapata volt tegnap
- A karácsonyi ünnepkör végét jelzi vízkereszt napja tegnap
- Csak Jimmy Carter elnöksége alatt térhetett haza a Szent Korona tegnap
- Stabilitást hozott a nyugatnémet államnak Konrad Adenauer 2025.01.05.
- Hetvenkét évig szolgált a legsikeresebb osztrák hadvezér, Joseph Radetzky 2025.01.05.
- Az államként működő olasz maffia vallásos jelképei 2025.01.05.