Megkezdődik a konszolidáció
2004. szeptember 13. 12:06
A pártvezetés október 28-30. között és az új kormány elfogadta a követelések egy részét. A szovjet csapatokat kivonták Budapestről. Október 30-án Nagy Imre bejelentette: visszatérnek a többpártrendszerre. Élénk politikai tevékenység bontakozott ki, tucatnál több párt kezdte meg újjászerveződését. A kormány újjáalakult az 1945. évi koalíció pártjaiból (MDP, SZDP, FKgP, Paraszt Párt - utóbbi Petőfi Párt néven). A tűzszünet és a felkelők integrálása a reguláris karhatalomba megnyugtatóan hatott. A folytatódó sztrájk és a politikai rendőrség elleni gyűlölethullám azonban viszonylagos destabilizáló tényező maradt, utóbbi több vidéki városban és a budapesti köztársaság téren vérengzéshez, lincseléshez vezetett. Ennek ellenére a lassan megnyugvó közhangulat lehetővé tette az előkészületeket a termelés beindítására. Az élelmiszerboltok nagy része kinyitott, és élet kezdett visszatérni a rendes kerékvágásba. A katolikus egyház feje, Mindszenty József csak fenntartásokkal támogatta a Nagy Imre-kormányt. A politikai követelések középpontjába az ország függetlenségének biztosítása került. E kritikus napokban Magyarországra figyelt a világ, sokan egyenesen nyugati segítségben bíztak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap