Rembrandt kancsal lehetett
2004. szeptember 21. 10:32
Korábban
Rembrandt pirszingje Egy nyugdíjas angol föl-orr-gégész újabban Rembrandt eldeformálódott fülének rejtélyét kutatja. |
Rembrandt-kép 37 millió euróért
Rembrandt festményt kínál eladásra Aamell svéd műkereskedő a kép kanadai tulajdonosának megbízásából.
Az 1635-ben festett, 37 millió euróra értékelt, "Minerva a dolgozó szobájában" című képet szigorú biztonsági óvintézkedések között szeptember 25-től négy hétre kiállítják a stockholmi Aamell műkereskedésben.
Rembrandt portréinak sikere ellenére is elsőrendű feladatának tekintette a történeti festészet művelését. A szóban forgó festményen Minerva egy asztalnál ül, mögötte sisakja és pajzsa látható. A mester nyilvánvalóan feleségéről, Saskiáról mintázta a görög istennőt.
A műkereskedő szerint a kép eddig legfeljebb három-négy gyűjteményben volt, kiállításon pedig alig szerepelt, ezért kitűnő állapotban van.
Aamell szeretné svéd vevőnek eladni a képet, mivel az korábban a svéd Electrolux céget alapító Axel Wenner-Gren birtokában volt, de elismeri, hogy a svédek nem nagyon érdeklődnek régi korok műalkotásai iránt.
(MTI Panoráma)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.