Feltárulhat az utolsó angolszász király titka
2003. november 25. 10:11
1066. október 13-án Hastingsnél Hódító Vilmos legyőzte II.Harold angolszász király seregét
Mi történt a hastingsi csatában legyőzött Harolddal?
Holttestét szakértők szerint az általa emelt essexi Waltham apátságban temették el. Mások szerint viszont a normann hódítók rejtették el sírját, nehogy szent hely alakuljon ki körülötte.Amatőr történészek egy csoportja fel kívánja nyitni azt a nyugat-sussex-i Bosham templomában lévő sírt, mely véleményük szerint Nagy Kanut lányának hamvain kívül II. Harold díszes koporsóját is rejti. A bayeux-i szőnyeg egyik jelenetében ugyanis Harold a Bosham apátságban imádkozik mielőtt Normandiába indul 1064-ben. A legutóbb 1954-ben megnyitott boshami sírnál a Chichester egyházkerületi bíróság engedélyére van szükség az újbóli sírnyitáshoz és az exhumáláshoz.
Az ezután esedékes DNS vizsgálatot a University College London kutatói végzik majd el. Három ember DNS mintájával hasonlítják össze, akik az angolszász uralkodó távoli leszármazottainak vallják magukat.
A BBC-nek nyilatkozó John Pollock helytörténész szerint az exhumálással arra is fény derülhet, hogy a 46 éves angolszász uralkodót nem nyíllal lőtték szemen, hanem a bayeux-i szőnyegen is látható felnégyelés lett a végzete.
Támogasd a szerkesztőségét!
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
Legfrissebb
Legolvasottabb
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap