Szigetvár ostromakor meghal Szulejmán szultán
2004. szeptember 4. 12:06
Szigetvár ostroma közben meghal I. Szulejmán, akit a Nagy, illetve a Törvényhozó (al Kanuni) melléknévvel illettek. Apja, I. Szelim halála után 1520-ban vette az Oszmán Birodalom irányítását, és azonnal hódító politikába kezdett. Fő céljának a Habsburg Birodalom megtörését tekintette, ennek érdekében szövetséget kötött I. Ferenc francia királlyal. 1521-ben elfoglalta Nándorfehérvárt, 1526-ban Mohácsnál megsemmisítette a magyar haderő jelentős részét. Buda várát ekkor még nem foglalta el, hanem kihasználta a II. Lajos halála után bekövetkező politikai megosztottságot. Habsburg Ferdinánd és Szapolyai János is magyar királynak tekintette magát, Szulejmán ez utóbbit támogatta. Többször vezetett hadat Bécs ellen, de ezek kudarcba fulladtak. Szapolyai János halála után 1541-ben ismét Magyarországra érkezett, és ekkor már Buda sem kerülhette el sorsát. Ezzel az ország három részre szakadt, és a következő években az oszmánok fokozatosan szélesítették a hódoltság területét. Szulejmán rajta tartotta a szemét János Zsigmondon, és az erdélyi területeken is. Azonnal megtorolta, ha a Habsburgok és az erdélyiek között a megállapodás lehetősége merült fel. 1552-ben nagy hadjáratot indított, az oszmán csapatok elfoglalták Temesvár, Drégely, Gyarmat, Kékkő, Hollókő, Buják és Szolnok várát. Eger alatt azonban a vitéz egriek megállították a török előrenyomulását. 1566-ban ismét Magyarországra támadt. Szigetvárnál Zrínyi Miklós próbálta meg az ellenállást. A hosszan elhúzódó ostrom végét a szultán már nem élte meg. 1996-ban emlékére szobrot állítottak a szigetvári Török-Magyar Barátság Parkban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.