Az orvostudomány csodájaként ünnepelték a világ első lombikbébijét
2022. július 25. 11:50
Sok vallási vezető a természet rendjébe való mesterséges beavatkozásnak tekintette a módszert, az eljárás „világi” kritikusai pedig a súlyos rendellenességek kialakulásának veszélyére figyelmeztettek. A gyermeknemzéssel kilenc éven át sikertelenül próbálkozó brit házaspár, Lesley és John Brown azonban másképp gondolkozott. 44 éve, 1978. július 25-én az angliai Oldhamben megszületett a világ első lombikbébije, Louise Joy Brown.
A kép csak illusztráció, forrása: Fortepan/ Semmelweis Egyetem Levéltára (1968)
Korábban
Utolsó szalmaszálként kapaszkodtak az addig minden esetben sikertelen mesterséges megtermékenyítési kísérletekbe, és kitartásukat siker koronázta. 1978. július 25-én, 13 perccel éjfél előtt az angliai Oldhamben 2600 grammal megszületett a világ első lombikbébije, Louise Joy Brown.
Az újszülöttet az orvostudomány csodájaként ünnepelték. A módszer meddő asszonyok százezreinek adta vissza a hitet.
Az eljárás atyjai, Robert Edwards és Patrick Steptoe mintegy 10 éven át próbálkoztak a megfelelő módszer kidolgozásával, ám kísérleteik az 1970-es évek első felében rendre kudarcba fulladtak.
Hosszú ideig egyetlen alkalommal sikerült a megtermékenyítés, ám a komplikációk miatt ebben az esetben is abortuszt kellett végrehajtani.
A petevezeték-elzáródás miatt meddő Lesley Brownba 1977. november 10-én ültették be a testén kívül megtermékenyített petesejtet, néhány hónap múlva pedig világra hozta egészséges kislányát.
A házaspárnak és a kis jövevénynek hónapokig a média kereszttüzét kellett elviselnie, és még a házukat is alig tudták úgy elhagyni, hogy ne loholjon a nyomukban egy újságíró.
1982-ben megszületett Brownék második, szintén mesterséges megtermékenyítéssel fogant gyermeke, Natalie, aki 1999-ben az első lombikbébi lett, aki gyermeknek adott életet.
2007-ben Louise kisfia is megszületett. A testvérpár babái már természetes úton fogantak meg. John 2007-ben, 64 éves korában halt meg, felesége pedig 2012-ben, szintén 64 évesen hunyt el.
Robert Edwards 2010-ben orvosi-élettani Nobel-díjat kapott. Mivel társa, Patrick Steptoe 1988-ban elhunyt, nem kaphatta meg a csakis élő személynek odaítélhető elismerést. Becslések szerint 1978 óta a világon több mint 8 millió baba született a két tudós által kidolgozott eljárásnak köszönhetően.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- A háborús károkat szenvedett Belgium nem volt jó választás az olimpia megszervezésére
- Furcsa testi elváltozásokat jósoltak a hosszútávfutás női képviselőinek
- Csaláshoz folyamodott a görög maratonista az első újkori olimpián
- Minden idők legjobb góllövői között tartjuk számon Zsengellér Gyulát
- A főváros egyik első gőzfürdője állt a Komjádi Sportuszoda helyén
- Többször alakította önmagát a filmvásznon Papp Laci
- A spanyol klub, amiben Puskás főnixszé válhatott
- Már gyerekkorában autóversenyző akart lenni a Forma-1 legendája
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap