Pont került a nácik által elrabolt hegedű ügyének a végére
2022. január 3. 15:10 MTI
Kártérítés fizetésével lezárult az évek óta tartó vita egy nácik által rabolt ritka Guarnieri-hegedű sorsáról – jelentette be az óév utolsó napján a bajorországi Franz Hofmann és Sophie Hagemann Alapítvány.
Korábban
Az alapítvány 285 ezer euró (105 millió forint) kártérítést fizetett Felix Hildesheimer zsidó zeneműkereskedő örököseinek. A teljes összeget átutalták az előző nap – közölték.
Hildesheimer 1938-ban vásárolta az 1706-ban Itáliában készült hangszert, nem sokkal később azonban zsidóként kénytelen volt eladni házát és zeneműkereskedését, 1939-ben pedig öngyilkos lett.
Sophie Hagemann, a zenei alapítvány 2010-ben meghalt társalapítója 1974-ben vásárolta meg a hegedűt, és maga játszott rajta.
Mivel a vásárlás jóhiszeműen történt és az alapítvány segített az eredet tisztázásában, a nácizmus idején eltulajdonított kulturális javak visszaadásával kapcsolatban javaslatokat megfogalmazó német bizottság 2016-ban nem ajánlotta a hegedű visszaadását, csak azt javasolta, hogy anyagilag kártalanítsák az örökösöket.
A javaslatot akkor mindkét fél elfogadta, az ambergi székhelyű és a fiatalok hegedűoktatását főleg Nürnberg környékén támogató alapítvány azonban halogatta a fizetést, majd 2021 elején meg is tagadta azzal az indoklással, hogy szerintük az egykori tulajdonos „nem olyan módon veszítette el a hangszert, amely alapján az örökösök igényt tarthatnának rá”.
Ezzel azonban az alapítvány csak még rosszabbul járt, mert a restitúciós bizottság a kártérítés javasolt összegét ez év decemberének elején 100 ezer euróról 285 ezer euróra emelte, és leszögezte, maguk az érintett felek sem vitatják, hogy az értékes hegedűt a náci üldöztetés következtében veszítette el a család.
Közben 2021 folyamán az alapítvány új elnökséget választott, amely állást foglalt a „méltányos megoldás” mellett. A kártérítés megfizetésével kevesebb mint felére csökkent az alapítvány vagyona, de keresik a módját annak, hogy az eredeti céloknak megfelelően folytatódhasson a szervezet tevékenysége – közölték. Az alapítvány szerint megegyeztek az örökösökkel arról, hogy igyekeznek „a megértés hangszerévé” tenni a Guarnierit.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap