Saját unokájával együtt temethették el a 17. századi svéd püspököt
2021. április 13. 09:57 MTI
Feltehetőleg saját, halva született fiúunokája holttestét rejti az 1679-ben elhunyt Peder Winstrup svéd püspök koporsója, amelyet a lundi katedrális őriz - állapították meg svéd szakemberek a földi maradványokon végzett DNS-vizsgálatok alapján.
Korábban
A Lundi Egyetem kutatói még évekkel ezelőtt fedezték fel a mindössze 5-6 hónapos koraszülött csontjait a koporsó röntgenes vizsgálatakor. Az újszülöttet kelmébe bugyolálva rejtették el Lund 74 éves korában elhunyt püspöke mellé – olvasható az egyetem honlapján.
„Akkoriban nem volt szokatlan, hogy a kisgyerekeket felnőttekkel közös koporsóban helyezték el. A magzatot a gyászszertartás után tehették a püspöki koporsóba, amikor az a lundi katedrális egy boltíves sírjába került és hozzá lehetett férni” – mondta Torbjörn Ahlström, az egyetem professzora.
A katedrális temetési jegyzéke szerint kerültek a sírboltba olyan gyermekek koporsói, akik nem álltak rokoni kapcsolatban a családdal. „Elhelyezni egy koporsót egy sírboltban egy dolog, de a püspök koporsójába tenni a magzatot egészen más történet. Éppen ezért merült fel bennünk a kérdés, hogy lehet-e rokoni kapcsolat a gyermek és a püspök között” – idézte fel Ahlström.
A Stockholmi Egyetem kutatói által végzett vizsgálatok kimutatták, hogy az újszülött fiú volt és apai ágon másodfokú rokoni kapcsolatban állt a püspökkel, ami azt jelenti, hogy nagyjából 25 százalékban azonos génekkel rendelkeztek.
A Winstrup családdal kapcsolatos ismeretek alapján a szakembereknek sikerült kizárniuk egy sor lehetséges rokoni kapcsolatot, ám egy opció megmaradt. „Lehetséges, hogy a halva született gyermek Peder Pedersen Winstrup fia volt, vagyis a püspök volt a nagyapja” – mondta Maja Krzewińska, az egyetem munkatársa.
Peder Pedersen Winstrup nem követte apja és nagyapja nyomdokait, nem tanult teológiát, 1680-ban elvesztette apja birtokát és élete hátralevő részében feltehetőleg a rokonaitól kapott alamizsnákból tartotta fenn magát.
Halálával a Winstrup család kihalt férfiágon. A halott magzat elhelyezés a püspök koporsójában szimbolikus jelentőséggel bírhatott: a püspök ugyan nemzett egy fiút, de kudarcot vallott vele.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat tegnap
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét tegnap
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud tegnap
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját tegnap
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban tegnap
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián tegnap
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles tegnap
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa 2024.05.05.