Félmillió euróért kelt el egy feltételezett korai Van Gogh-festmény
2020. szeptember 3. 10:56 MTI
Nem bizonyított eredetű, Van Goghnak tulajdonított festményt árvereztek el Hamburgban 550 ezer euróért.
Korábban
A Dechow aukciósház A wijki malom című festményt a holland festő feltételezhetően korai alkotásaként kínálta eladásra.
Ezzel Van Gogh (1853-1890) valószínűleg A Wijk bij Duurstede-i malom című alkotást másolta, melyet az általa tisztelt Jacob van Ruisdael festett 1760 körül.
"Nem tudjuk bizonyítani, hogy valódi, de sok az erre utaló jel" - mondta Jens-Peter Franz, az aukciósház projektfelelőse.
Az amszterdami Van Gogh Múzeum, a valódiság megítéléséért felelős hatóság közölte: "A múzeum megvizsgálta a festményt és úgy véli, az alkotást nem Vincent van Gogh készítette".
Az aukciósház szerint azonban egy kémiai és egy művészettörténeti kutatás, valamint egy mesterséges intelligencia segítségével végzett vizsgálat szól a valódiság mellett.
A festményt 1904-ben egy lipcsei kereskedő vásárolta meg Párizsban. Az információk szerint unokájára hagyta, aki miután a németországi Neustadt in Holsteinba költözött, 1994-ben egy Kiel közeli magángyűjtőnek adta el. Utóbbi árvereztette most el az alkotást.
A kép végül kicsivel az 500 ezer eurós kikiáltási ár fölötti értéken kelt el. Új tulajdonosáról nem közölt információt a Dechow aukciósház.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap