Szovjet bábáskodással született meg az „első német munkás-paraszt állam”
2019. október 7. 18:43 MTI
70 éve, 1949. október 7-én jött létre a Német Demokratikus Köztársaság a második világháborút követően szovjet megszállás alá került Németország keleti felén. A két német állam csak 1990. október 3-án egyesült ismét.
Korábban
Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és a Szovjetunió a második világháború utolsó hónapjaiban, a jaltai konferencián egyeztek meg abban, hogy Németországot a franciák bevonásával megszállási övezetekre osztják majd fel, Berlin fölött együtt gyakorolják az ellenőrzést.
A legfőbb hatalmat a három hatalom veszi át az ország leszerelése, megszállása és a nácizmus maradványainak megsemmisítése érdekében. Az egész Németországra vonatkozó kérdésekben döntő Szövetséges Ellenőrző Tanács 1945. június 5-én jött létre.
A szovjet zónában 1945-ben "demokratikus antifasiszta koalíció" alakult, majd a szovjet megszálló hatóságok 1946-ban kierőszakolták a munkáspártok: a szociáldemokraták (SPD) és a kommunisták (KPD) egyesülését.
A Német Szocialista Egységpárt (NSZEP) 1946 októberében minden tartományban többséghez jutott a választásokon, kivételt csak az ekkor még nem megosztott Berlin jelentett, ahol az SPD külön indult és a voksok majdnem felét kapta.
Az egykori háborús szövetségesek viszonya 1946-tól megromlott. A szovjet és a nyugati zónák határát lezárták, 1948 márciusában a szovjet és a nyugati fél közti ellentétek miatt beszüntette tevékenységét a Szövetséges Ellenőrző Tanács.
1948. június 20-án a francia, angol és amerikai megszállási övezetekből létrejött Trizóniában valutareformot hajtottak végre. A német márka bevezetését a Szovjetunió a potsdami egyezmény megsértésének értelmezte, és blokád alá vette Nyugat-Berlint.
A blokád csak 1949. május 12-én ért véget, s néhány nappal később, 1949. május 23-án kihirdették a Német Szövetségi Köztársaság alaptörvényét.
Erre a fejleményre már felkészültek Kelet-Németországban. 1947-ben megalakult a Népi Kongresszus, amely 1948 márciusában 100 tagú Néptanácsot választott. Nagyjából az NSZK létrejöttével egy időben megválasztották a Népi Kongresszus tagjait, ekkor azonban már csak az NSZEP dominálta egységes listákra lehetett szavazni.
A Népi Kongresszus május 29-én elfogadta a "demokratikus német állam" alkotmányának tervezetét. Időközben Sztálin utasítására az NSZEP "új típusú párttá" alakult, a marxizmus-leninizmus és az osztályharc elmélete mellett kötelezte el magát, és a demokratikus centralizmus alapján szerveződött újjá.
A párt, élén az asztalosból lett keményvonalas funkcionárius Walter Ulbrichttal, ellenőrzése alá vonta a társadalmi és tömegszervezeteket is.
1949. október 7-én a Néptanács berlini ülésszakán kikiáltotta a Német Demokratikus Köztársaságot, és annak ideiglenes parlamentjévé, Népi Kamarává nyilvánította önmagát. A kormányalakítással Otto Grotewohlt, az NSZEP képviselőjét bízták meg, az NDK első elnöke Wilhelm Pieck lett.
Az "első német munkás-paraszt állam" létrejöttével véglegessé vált Németország megosztottsága, a két német állam csak a kelet-európai szocialista rendszerek "bedőlése" után, 1990. október 3-án egyesült ismét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap