Százezer dollárért is elkelhet B.B. King gitárja
2019. július 26. 12:18 MTI
A várakozások szerint akár százezer dollárért is elkelhet idén ősszel egy Los Angeles-i aukción B.B. King egyik Lucille nevű gitárja, amelyet 80. születésnapjára kapott ajándékba a világhírű blueszenész.
Korábban
A Julien's Aukciósház közlése szerint a fekete színű, Gibson ES-345-ös modellt a zenész hagyatékából származó több másik személyes tárggyal együtt bocsátják árverésre szeptember 21-én.
Az aukcióház szerint a hangszert a Gibson cég ajándékozta Kingnek a 80. születésnapjára. A gitár fejét gyöngyházszínű berakás díszíti: a B.B. King 80 felirat, valamint egy korona látható rajta. A hangszer értékét 80 ezer és 100 ezer dollár közé becsülik a szakértők.
A zenész több másik gitárja is a Lucille nevet viselte. A legenda szerint King először azt a gitárját keresztelte el így, amelyet 1949-ben, egy lángoló arkansasi klubból mentett ki. King koncertet adott a szórakozóhelyen, ahol két férfi dulakodni kezdett egy nő miatt, és végül tűz ütött ki. A zenész az életét kockáztatva rohant vissza a lángok közé a bent felejtett gitárjáért.
Az aukciósház szerint amikor King megtudta, hogy a szóban forgó nő neve Lucille, róla nevezte el gitárját, hogy "emlékeztesse magát, soha ne verekedjen, vagy fusson be egy lángoló épületbe egy nő miatt"
Kinget 1990-ben George H.W. Bush akkori amerikai elnök az Egyesült Államok legmagasabb, művészeknek odaítélt állami kitüntetésével (National Medal of Arts) jutalmazta. A szeptemberi aukción erre a kitüntetésre, valamint King turnébuszára, ékszereire és ruháira is licitálhatnak az érdeklődők.
A többszörös Grammy-díjas zenész 2015-ben halt meg, 89 éves korában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap